A holnap hídja Ma már tudom– tőled, magamtól: tévedhető vagyok,És mikor mellemet verve hirdetem utam: bolyongok.Amikor bölcseleteket szónoklok az élet fényességéről,Nem látok semmit a bennem dübörgő sötétségtől. S mikor tagadom, hogy hívlak, és visszautasítalak,S amikor elönt keserűségem füstje…

Elmúlt mint száz pillanat,S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,mert szívek őrzik, nem szavak.