"A boldogság nem az, amikor nincsenek problémáid, hanem, amikor a problémáid dacára sem vagy hajlandó boldogtalan lenni..."
(Müller Péter)
csak azt akarom hogy tudd, nem baj ha időnként nincs jól az ember...
El akarom mondani a tagadóknak és kételkedőknek, hogy a csoda létezik.
Csak ők mindig máshol keresik.
Nem ott van az, a nagy dolgok mélyén.
Elcsendesedő zokogás utáni első nevetésben.
Ott van, hol beszűrődik a fény.
A délutáni zavartalan pihenésben.
Egy beszélgetésben valakivel, aki megért.
Az újrakezdésben.
Amikor azt hiszed megőrülsz, aztán mégis megnyugszol.
A magad hitében való megkapaszkodásban.
Utazás közben a tájban.
Ott van az orra nem esésben, mikor kioldódott cipőfűzővel mentél hazáig.
A kávéban.
Egy jó könyvben.
Hosszú tél után az első tavaszi napon.
A békével lezárt vitákban.
Minden belátásban.
Amikor összefutsz magaddal egy hétköznap délután.
Minden “micsoda véletlenben”.
A végre kimondott egyetlen szóban, mit kerestél.
A hál’Istennek-et követő sóhajban.
Eltemetett álmok sírján növő egyetlen szál virág illatában.
Szögre akasztott önáltatásban.
Megkönnyebbülésben maró fájdalmak után.
Évek hallgatását megtörő első szóban.
Találkozásokban, miután nem vagy többé ugyanaz az ember.
A nyitott ablakok előtt. Csukott ajtók mögött.
Nem akarok meggyőzni senkit semmiről.
De esküszöm róla, hogy a csoda: van.
Leginkább és cáfolhatatlanul mindig ott, hol utoljára keresnéd: magadban.
Lőrinczi Emese
"Ha netán kételkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!"
(Zeke László)
Egyszerű nő vagyok. Valakinek szép, valakinek csúnya. Valakinek kedves, valakinek mogorva. Olykor csendes, de néha kiabálok. Valakinek nyitott vagyok, valakinek zárkózott. Láthatsz okosnak, néha naívnak, érettnek, bölcsnek vagy gyerekesnek. Jelenthetek bármit az életedben mégis ugyanaz maradok: egy nő, aki él, remél, olykor fél, de még mindig hisz és álmodik.
"Hinned kell abban, hogy a legjobb még hátra van. Hogy hozzon ez a szeszélyes élet bármit, a csoda, amit neked szán a tiéd lesz. Hinned kell abban, hogy ez a szürke világ is ezer színt tartogat, és Te is látni fogod. Hinned kell abban, hogy az élet nem csak kudarcok sora, hanem egyszer végre felemel, és nem enged el magától. Hinned kell abban, hogy létezik igaz szeretet, olyan soha el nem múló. Hogy lesz egyetlen sziklád, egy mentsvár, aki nem kérdez, de átölel, ha fáj még az élet. Egyszerűen hinni kell, hinni, bárhogy fáj, mert másként elvesztünk. Mindannyian."
Todorovits Rea
Az emberiség története (röviden):
1. A nő nem fogadja el többé, hogy a fán éljen és sírni kezd. A férfi felfedezi neki a barlangot.
3. A gyerekek sikoltoznak az éhségtől. A nő sír. A férfi feltaláljai a fejszét, íjat, és vadászni indul.
4. Ennyi hústól skorbutot kap a gyerek. A nő sír. Az ember felfedezi a mezőgazdaságot.
5. Mivel a mamutot nehéz megtalálni és megölni, a férfi túl sokat van távol otthonról. A nő sír. A férfi elkezd háziállatokat nevelni: tehenet, juhot, disznót, csirkét stb.
6. A nőnek elege lett a nyárson sültből, főtt zöldbab körettel, levélre tálalva. Panaszkodik és sír. A férfi felfedezi a fazekasságot.
7. Huzat és nedvesség van a barlangban, emiatt a gyerekek megfáznak, tüdőgyulladást kapnak és meghalnak. A nő sír. A férfi először kocsmát, majd házat épít fából és kőből.
8. Megjött a tél és hideg van. A nő sír. A férfi felfedezi, hogy az elhullott állatok bőrét és bundáját fel lehet dolgozni, és ruhát lehet belőle készíteni.
9. A bőrből szőrméből készült ruhák, büdösek, kényelmetlenek. A nő sír. A férfi sorra felfedezi a gyapjúruhákat (amelyek durvák és karcolnak – a nő sír), a vászonruhákat (melyek még mindig durvák – sóhajt a nő), végül a selyemruhákat (amelyek kielégítőnek tűnnek. A nő mosolyog). Később a férfi megoldja a már említett bőrökből, szőrmékből kiáramló szagok problémáját is.
10. Különféle jelentéktelen házimunkák, mint például az állatcsordák védelme és a potenciális ragadozók kivédése, távol tartják az embert otthonától. A nő sír. Az ember háziasítja a kutyát és a macskát.
11. A nő észreveszi, hogy túlságosan hasonlít társaihoz. És sírni kezd. A férfi feltalálja a szemfestéket, sminket és az ékszereket.
12. A nő megunja az otthonlétet, és szeretné szélesíteni a látókörét. Természetesen sírni kezd. Az ember feltalálja a kereket, háziasítja a lovat és felfedezi a csónakot, mert a nő törékeny és könnyen elfárad. Különben is, senki sem akarja újra hallani a sírását.
Pár évvel később...
A nő úgy érzi, hogy "menekülnie" kell a mindennapi életből. Külföldi kirándulásokra nincs ideje, pénze, kedve, unatkozik a barátnőivel, nincs mit nézni a tévében, rossz idő van kint. A gyereknevelést is unja, és szokás szerint nincs otthon a férfi sem, aki úgysem értene semmit ebből. A nőnek kedve lenne, hogy írjon valamit, amit mások irigyelnek, dicsérik, mindezt névtelenül, de mindennek ellenőrzés alatt kell lennie. És nem tudom hányszor a történelem során, a nő ismét sírni kezd. A férfi feltalálja a blogot.
Tanulság: Amikor a nők sírnak, az emberiség fejlődik.
Második tanulság: nők nélkül még mindig fákon élnénk.
Forrás: Internet
Néhány gyermek soha nem fogja megérteni az anya csendes könyörgését, aki figyelmeztet valamire.
Amikor egy anya figyelmeztet, hogy ne kerülj össze valakivel, az azért van, mert tudja, hogy az a személy árthat neked.
Amikor egy anya többször is felhív téged a mobilodon, az nem azért van, mert fel akar bosszantani, hanem mert megnyugtatja a lelkét, ha hallja, hogy egészségesen hazajöttél.
Egy anya szeret téged, és azt akarja, hogy jobb és boldogabb életed legyen, mint amilyen neki volt.
Megbocsátani valakinek nem jelenti azt, hogy elfogadod a viselkedését.
Nem jelenti azt sem, hogy elfelejted, hogyan bántott meg,
A megbocsátás azt jelenti, hogy békét kötsz azzal, ami történt.
Azt jelenti, hogy felismered a sebedet,
megengeded magadnak, hogy fájdalmat érezz,
és megérted, hogy erre a fájdalomra már nincs szükséged.
Azt jelenti, hogy elengeded a fájdalmat és a neheztelést,
hogy meg tudj gyógyulni és továbblépni.
A megbocsátás egy ajándék saját magadnak.
Megszabadít a múlttól, és lehetővé teszi, hogy a jelenben élj.
Amikor megbocsátasz magadnak és másoknak, valóban szabad vagy.
A megbocsátás azt jelenti, hogy elengedsz egy foglyot,
és rájössz, hogy az a fogoly te voltál.
Pio atya
"Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna."
/ Osho /
Nehogy azt gondold, hogy az élet csak téged állít meg. Mindenkit és rengetegszer. Mindenki elé odateszi az akadályokat. És ha átlépsz egy kavicsot, majd sziklát tesz eléd, és ha azon is átverekszed magad, hatalmas hegy áll majd előtted. Előtted és a célod előtt. Akkor, amikor úgy érzed már minden erőd elfogyott. Bármilyen hihetetlen, az élet hidd el, neked akar jót, és melletted teszi le a voksát. Mert abban a pillanatban, amikor összekaparod minden maradék erőd, és elkezded megmászni a hegyet, mert érzed, hogy nem állhat a célod előtt, abban a pillanatban, amikor elönt a baromi fájdalmas csakazértis érzés, az élet melléd áll. Meghajol előtted, és lebontja a hegyet. Mert méltóvá leszel a célodhoz. És az élet, a Te életed igenis látni fogja az összes vért és verítéket, a könnyet, de legfőképp az akaratot látja. Igen, mert visszafordulni bárki képes, de megmászni a hegyet, csak igazán tiszta szívvel lehet. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis
EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN
Elegendő saját pénze ahhoz, hogy elköltözzön, és kivegyen egy lakást magának
akkor is, ha soha nem áll szándékában,
és a szükség sem hozza úgy…
EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Olyan fiatalsága, amelyet kész hátrahagyni…
Egy jó szaftos múltja... amelyet alig vár, hogy elmesélhessen majd öregkorában…
EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Egy jó csavarhúzókészlete,
vezetékmentes fúrója és egy fekete csipkemelltartója…
Egy barátja, aki mindig megnevetteti…
És egy másik, aki hagyja, hadd zokogjon…
EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Egy minőségi bútordarabja, amelyet nem úgy örökölt
valakitől a családban…
Nyolc egyforma tányérja,
talpas borospoharai,
és legalább egy receptje, amelyet ha megfőz,
a vendégei teljesen odalesznek tőle…
Az érzése, hogy ő maga irányítja a sorsát…
MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogyan legyen szerelmes anélkül, hogy elveszítené önmagát…
Hogyan szakítson egy szeretővel,
és ellenkezzen egy baráttal anélkül,
hogy tönkretenné a barátságot kettejük között…
Hogy mikor kell keményebben küzdenie...
És mikor kell abbahagyni…
MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy nem tudja megváltoztatni a lábai hosszát,a csípőcsontja szélességét,
és a szülei természetét…
Hogy a gyerekkora talán nem volt tökéletes,
de már vége van…
MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy mit tenne, és mit nem tenne meg a szerelemért és másért…
Hogyan kell egyedül élni…
Akkor is, ha nem jó érzés.
MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy kiben bízhat meg,
hogy kiben nem,
és hogy ő is hibázhat 
MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy hová kell mennie,
legyen szó a legjobb barátja ebédlőjéről,
vagy egy tündéri vendégházról az erdő mélyén, amikor a lelkének gyógyulásra van szüksége…
MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy mit képes, és mit nem képes elérni egyetlen nap, egy hónap, egy év alatt.
(Pamela Redmond Satran)
Fordította: D. Tóth Kriszta
"Az a lány, akit egykor szerettél, nem egészen ugyanaz az ember, mint az az asszony, aki sok évtized elmúltával melletted él, s ha belenézel a tükörbe, látod, hogy te is más lettél: az arcodra írt ráncok évgyűrűi mögül egy másik ember néz vissza rád.
Ahhoz nagyon kell szeretni valakit ott belül, egészen belül, hogy egy kapcsolatot ne romboljon szét az Idő, hogy a mulandóságnak ebben a körtáncában, új és új jelmezek, maszkok és jellemek mögött fölfedezd, hogy ő azért mégis ugyanaz - az öregedés nem fogott ki rajtatok.
Az érzelmek is megváltoztak: a lázas szerelemből parázsló, szelíd szeretet lett, a megkívánásból lelki vonzalom, a vonzalomból mély sorsközösség és megszokás. S ha ez így történik, nem bántanak a műfogak, az őszülő hajszálak, az elfonnyadt arc és a táskás szemek; nem zavar az sem, hogy az öregedés a lélekben is jelentkezik: hisztéria, rosszkedv, elfáradás, közöny, az illúziók elvesztése és a kudarcok sorozatos élménye kíséri végig földi sorsunkat.
Ezért szűnnek meg barátságok, hamvadnak el szerelmek, bomlanak szét házasságok, ezért törnek szét eszmei és érdekközösségek: nem bírják ki az Idő múlását.
Minden olyan kapcsolat, amely nem a szeretetre épül: halálra van ítélve."
MÜLLER PÉTERTudjuk, hogy csak a test öregszik, a lélek sosem, a fiatalságodat örökre megőrzöd a szíved mélyén. Ha kívül 50 vagy, attól belül még lehetsz 20. A szerelem sem a tinik kiváltsága, bármikor elérhet, csak légy rá felkészülve. A lelked csak akkor öregszik, ha lemondasz az álmaidról.
Légy lelkes és élvezd az Életet."
"Mennyit bír el az ember lelke?
Sokat.
Azt hiszem, túl sokat.
Mert erősebbek vagyunk annál,
amit mások hisznek rólunk.
mint amit mi feltételezünk önmagunkról."
Horváth Szilvia
Papp Ádám: Akarom!
Akarom, hogy ott legyél,
mikor az élet terhe már-már
összenyom.
Akarom, hogy lélegzeted
egésze bújjon hozzám,
és borítson minden szavad
hogy könnyebb legyen a holnap,
s könnyebb legyen vinnem magam.
Akarom egy tündöklő
pillanatod, miként
arcomra hajol.
Akarom a csókod szüntelen
ízét, túl mindenen;
egy életnyi akaraton.
Akarom, hogy ott legyél,
mikor minden halni látszik,
hogy megmaradj utolsó cseppemként.
Akarom, hogy minden borzalom,
minden kín se szakítson el
tőlem, s hogy kezeidből szíved
ölelését érjem,
mert akarom, hogy a reggel,
az est teljes legyen veled,
hogy beléd csókolhassam
utolsó hitemet.
Akarom, hogy maradj,
hogy itt legyél, mikor
a boldogság veled
öleli reám magát.
Akarom, hogy te legyél a minden;
az élet és a leggyönyörűbb halál.
.
Lénárd Ágnes: Mit szeretnék karácsonyra?
Visszakapni az ünnepet magát.
Újraélni a fénylő csodát.
Ámuló szemmel nézni a karácsonyfát.
Érezni a szeretettől meleg szobát.
Tudni odakint december havát.
Hallani a csengettyű hangját,
Édesanyám kedves hívószavát.
Állni megilletődötten, némán,
mint gyermekkorok karácsonyán.
Hinni ajándékhozó Jézuskát,
és sírni, kisírni évek bánatát.
Kezdjetek el ÉLNI!!
Ma éppen ezen gondolkodtam...
Alig kezdődött el a nap, és már este 8 óra van.
Alig érkezett el a hétfő, és újra péntek van.
... és vége a hónapnak.
... és már 30, 40, 50 év eltelt az életünkből.
Rájössz, hogy mennyi embert vesztettünk el.
Szülők, más rokonok és sok barát, ismerős.
Nincs visszaút.
Tehát próbáljuk meg élvezni az időt, amink maradt!
Ne hagyjuk abba a kedvünkre való tevékenységünket.
Vigyünk színt a szürke hétköznapjainkba!
Mosolyogjunk az élet apró dolgaira, amelyek balzsamot hoznak a szívünkbe.
Nyugodtsággal és magabiztossággal érdemes élvezni a hátrahagyott időt.
Próbáljuk meg megszüntetni a "később" szót.
Majd később megcsinálom...
Majd később mondom...
Majd később átgondolom...
Mindent későbbre hagyunk.
Már túl késő!
Mert amit nem értesz, az:
A kávé később hideg lesz...
A prioritások később változnak...
Később megtört a báj...
Az egészség később elmúlik...
Később a szülők idősebbek lesznek...
Később az ígéretek feledésbe merülnek...
Később a nappal az éjszaka lesz...
Később az élet véget ér...
És utána már túl késő.... 
Tehát... semmit se hagyjunk későbbre...
Mert közben elveszíthetjük a legjobb pillanatokat.
A legjobb élmények.
A legjobb család.
A legjobb barátok.
Ma van a nap... 
a pillanat MOST van... 
(Csercsa Ferenc Junior)
"A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret.
Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad."
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
"Ha elveszel feleségül egy mosómedvét, számíts rá, hogy egész életében dörzsölni fogja a két pracliját, és 'mosni' fog. Nem tudod leszoktatni róla.
Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem."
Felejtsd el. Egyet tehetsz érte: hogy szereted. Akkor is, ha egy életen át dörzsöli a két pracliját.
Ha idegesít, ne menj hozzá.
Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni.
Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Inkább próbáld megkedvelni azt, hogy mos. Szeresd meg. Tekints rá úgy, hogy ez nemcsak bosszantó, de kedves is, és még mindig jobb szokás, mintha ragadozó farkas lenne. Bár azt is meg lehet szeretni, csak nehezen.
Nagy az Isten állatkertje. Ne feledd, te is egy állatfajta vagy benne. Mondjuk nem mosol, de rágcsálsz például, vagy lusta vagy, és téli álmot alszol, mint a macik.
Azt is nehéz kibírni, ha valaki lobbanékony, indulatos ragadozó, vagy egy ideges és nyugtalan majom.
A párkapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Minél érettebb és bölcsebb egy lélek, annál több embert visel el - még egy idegennel is jól elvan. Ha az egód nem annyira monomániás és kőkemény, sok emberrel ki tud jönni. Képes vagy közösségben létezni, és nem azt látod egy mosómedvében, hogy mindig mos, hanem azt, hogy milyen jólelkű, aranyos maci.
Egy idő után már nem is látod, hogy dörzsöli a két pracliját. Mások figyelmeztetnek rá. "Te, a nejed miért csinál mindig így?" - és ha erre azt kérdezed: "Hogyan?" - az nemcsak azt jelenti, hogy megszoktad őt, hanem azt is, hogy szereted."
(Müller Péter: Life.hu Heti útravaló 69.rész)
"Egyszer fiatal voltam. Minden nőnek üzenem; 40-50 év felett legtöbben életünk következő szakaszát éljük át. Abba a korba léptünk, ahol ráncokat, ősz hajat és plusz kilókat látunk. Látjuk a cuki 25 éveseket és emlékezünk. Már nem mi vagyunk a lányok a lenge nyári ruhánkban. Amit ők fiatalságukkal és lelkükkel érnek el, azt mi bölcsességünkkel és tapasztalatainkkal hozzuk. Családot neveltünk, háztartást irányítottunk, fizettünk számlákat, kezeltük a betegséget, a szomorúságot és minden mást, amit az élet adott. Néhányan közülünk elvesztették a legközelebb álló szeretteiket. Túlélők vagyunk. Harcosok vagyunk a csendben. Nők vagyunk, mint egy klasszikus autó vagy egy finom bor.
Még ha a testünk nem is olyan, mint régen, akkor is hordja a lelkünket, a bátorságunkat és az erőnket. Mindannyian alázattal, méltósággal és büszkeséggel szeretnénk belépni életünknek ebbe a fejezetébe mindazzal együtt, amin keresztül mentünk, és soha nem szabad rosszul éreznünk magunkat amiatt, hogy öregszünk. Ez egy kiváltság, amit oly sokan szeretnének letagadni!"
"A gyerekeink felnőnek,
a férjeink öregszenek,
csak mi vagyunk még mindig fiatalok és szépek."
"A nők érzelmi emlékezete roppant erős. Te már rég elfelejtetted, ő még mindig emlékszik, mit érzett valaha. Nem múlik el benne olyan könnyen. Te nem tudod már, mit szerettél valakiben - ő még tudja. Emlékszik rá. Már régóta nem szereti, de az érzésre emlékszik. A sérelemre, a bántásra, de a boldogságra is. Fel tudja idézni. Ha férfi vagy, tudd, hogy így van ez. Tudd, hogy a nő anyanyelve az érzelem."
(Müller Péter)
Élni kellene megtanulni. Igazán élni. Felvállalni azt, akivé lettünk, és azt, akivé válhatunk. Élni kellene. Álarc nélkül, eldobva a félelmet, megélni minden percet. Nem rettegni attól, mit hoz majd a holnap, a mának élni. Megtenni azt, amire mindennél jobban vágyunk, elmondani azt, amihez valóban bátorság kell. Nevetni ott, ahol senki nem mer, és sírni, tiszta szívből. Élni kellene, elindulni oda, ahol még senki nem járt, és elérni az álmokat. Mert most élsz, és történjen bármi, élned kellene. Felvállalni, bevállalni, merni, megtenni, elindulni, elesni, felállni, könnyek között remélni, szívből nevetni. Élni kellene. Igazán.
(Todorovits Rea)
"Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell egy emberre vásárolni.
De nem jött meg. Száz, vagy ezer kilométerre van tőled.
Lassan megszokod. Belakod az új életedet. Tudod, hogy elég hetente egyszer bekapcsolni a mosógépet. Tudod, hogy ahová leteszel valamit, azt ott fogod találni.
Természetessé válik az, hogy interneten, telefonon beszélsz velük. Már fel sem tűnik. Nem fáj. Nem annyira. Nem mindig.
Persze vannak napok, amikor görcsbe rándul a szíved. Olyan rossz érzésed van, magad sem tudod az okát. Csak nem érte baj valamelyiket? Alig várod, hogy jelentkezzenek, hogy beszélhess velük. Hogy lásd: minden rendben. Lassan megnyugszol, már csak néha vannak rémálmaid. Mert félted őket. Mindig.
Aztán mondják : jövünk haza!
Lesz minden, hogyne lenne. Minden, amit csak szeretnek. Minden, amit ők maguk is meg tudnak főzni, de az nem olyan.
Izgatottan készülődsz. Hamarosan átölelheted őket. Persze igyekszel majd úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy megjöttek.
Nem mondod el, hogy végig aggódtál.
Itt lesznek és újra zajos lesz a ház.
Zaj van, nevetés és mindenki mondja a magáét. Annyira jó így.
Készülsz és közben néha beléd hasít valami. Mint egy beágyazódott tüske, ami felsajog olykor. Mert tudod, hogy elmennek újra. Már most készülsz a fájdalomra. Mert fájni fog újra.
Úgy kell majd megszoknod a hiányukat, ahogy annyiszor megszoktad már. Lassan, ahogy az élet hozta. Amikor óvodások lettek, egy kicsit elvették tőled őket. Aztán iskolások. Gimnazisták. Még érzed a frissen fürdetett baba-illatukat, amikor másik városba költöznek, mert ott van az egyetem. Akkor már ritkábban jönnek. Az már kicsit nagyobb halál. Végül elmennek, mert így kell lennie. Ez a természetes. Élik a maguk életét.
Örülsz, hogy sikerült, hogy megtalálták a helyüket. Akkor is, ha az a hely messze van attól, ahol Te vagy . Legalább sikerült. Biztonságban vannak. Van jelenük és van jövőjük.
Jönnek és elmennek , de belőled egy darabot elvisznek. Akkor is, ha talán nem is tudják.
De! Tudják, hogyne tudnák. Mindent tudnak. Jó emberek, te nevelted őket ilyenné.
Fájni fog, de megszokod majd újra a hiányukat."
Az a lány, akit egykor szerettél, nem egészen ugyanaz az ember, mint az az asszony, aki sok évtized elmúltával melletted él, s ha belenézel a tükörbe, látod, hogy te is más lettél: az arcodra írt ráncok évgyűrűi mögül egy másik ember néz vissza rád.
Ahhoz nagyon kell szeretni valakit ott belül, egészen belül, hogy egy kapcsolatot ne romboljon szét az Idő, hogy a mulandóságnak ebben a körtáncában, új és új jelmezek, maszkok és jellemek mögött fölfedezd, hogy ő azért mégis ugyanaz - az öregedés nem fogott ki rajtatok.
Az érzelmek is megváltoztak: a lázas szerelemből parázsló, szelíd szeretet lett, a megkívánásból lelki vonzalom, a vonzalomból mély sorsközösség és megszokás. S ha ez így történik, nem bántanak a műfogak, az őszülő hajszálak, az elfonnyadt arc és a táskás szemek; nem zavar az sem, hogy az öregedés a lélekben is jelentkezik: hisztéria, rosszkedv, elfáradás, közöny, az illúziók elvesztése és a kudarcok sorozatos élménye kíséri végig földi sorsunkat.
Ezért szűnnek meg barátságok, hamvadnak el szerelmek, bomlanak szét házasságok, ezért törnek szét eszmei és érdekközösségek: nem bírják ki az Idő múlását.
Minden olyan kapcsolat, amely nem a szeretetre épül: halálra van ítélve.
(Müller Péter)
"Ne akarj tökéletes lenni és felejtsd el végre a tökéletes életet. Élet van. Benne ezer apró boldog pillanattal, amit észre kell vennünk, magunkkal kell vinnünk és meg kell becsülnünk. Ember vagy, tele hibákkal, apró és hatalmas álmokkal, átsírt éjszakákkal, tragédiákkal és csordultig tele boldogsággal. Te vagy benne, esetlenül, néha botladozva, szárnyat keresve, utat kutatva, szerelemre vágyva, vagy megtalálva. Te vagy benne, ezer hibával, számtalan csodával, nevetéssel, könnyel, gödörrel, akadállyal és véget nem érő akarással. Öleléssel, nevetéssel, kilátástalan helyzetekkel, melyek mindig megoldódnak, tanulsággal, reménnyel, hittel és vágyakkal. Mert tökéletes élet nem létezik. Te létezel. És általad lesz csodás a világ."
(forrás: Todorovits Rea
"Egy nap szeretném bekapcsolni a tévét és azt hallani a hírekben:" ma semmi különös nem történt, minden rendben van a világban."
(forrás: Csercsa Ferenc Junior,
"Most kellene örülni mindennek. Hogy van hol lefeküdni, álmodni. Hogy van munkánk, ahol fontosak vagyunk, és fontosak a tetteink. Hogy nevethetünk, és a könnyeink között néha vannak öröm könnyek is. Hogy vannak barátaink, akikkel megoszthatjuk a drámákat és a boldog perceket, és hogy van miből meghívni őket egy italra péntek este. Hogy a szüleinkhez bármikor hazamehetünk, és ha már nincsenek, akkor hálát adni, hogy emberré neveltek. Hogy felül tudunk emelkedni a kemény perceken, és át tudunk ugrani minden akadályt, van elég erőnk újra felállni. Örülni kellene, hogy van szomszédunk, aki bár néha zajos, de megsimogatja a kutyánk buksiját a lépcsőházban, és hangosan kíván jó napot, mert ez azt jelenti, nem vagyunk egyedül, és mindig körülvesznek minket. Most kellene örülni, ha egészségesek vagyunk, és megbecsülni, őrizni, mint egy kincset. Most kéne hálát adni a családért, még akkor is, ha alkalomadtán összekapunk, mert a véleményünk nem egyezik. Végül úgyis mindig ott vagyunk egymásnak a bajban. Most kellene örülni annak, hogy van akit szerethetünk, meglepni bolondos kis ajándékokkal, vagy egy szál virággal, jó éjt üzenetet küldeni, és kimondani, hogy ,,szeretlek". Akár minden egyes nap. Most kéne hálát adni az étekért, a vízért, ami a szomjad oltja, a melegért a téli estéken. Most kellene megbecsülni azokat az apró kis örömöket, amikkel csínján bánik a sors. Csak hajtunk, robogunk előre lendületlen, és közben elmegy mellettünk az Élet. Elfelejtjük, hogy halandók vagyunk, és a napjaink meg vannak számlálva. Félünk örülni, a jelennek élni, félünk lépni, változtatni, vagy kimondani, hogy mit érzünk.
De gondolj bele, mit tennél, ha ez lenne az utolsó napod? Hát mondok valamit. Bármelyik lehet az."
(forrás: Agárdi Zsóka,
Úgy érzem magam, mint egy oda nem illő szó egy értelmetlen mondat végén...
"Emlékszem, egy éve is készültem. Másként, másabb érzésekkel, ugyanúgy, mint Te. Egy év... Kimondva mennyire kevés, de mennyi gyötrelem, mennyi könny, és akarat kellett hozzá. Istenem. Ha belegondolok hányszor éreztük azt mindannyian, szarunk bele az egészbe. Nem küzdünk és nem görcsölünk, legyintettünk, nem ér annyit az egész, majd ugyanezzel a lendülettel tért vissza az erő. És mentünk tovább. Mert hittük, hogy menthető, az élet, a kapcsolat, a jövő. Hittük, és tudom, ma is ezt tesszük. Díszítünk, vagy csak csendesedünk, várunk, és tudjuk, hogy van tovább. Mert egy éve más volt, és jövőre ismét újba öltözik majd a világ. De várjuk, vagy akarjuk, tudjuk, oly mindegy, mert érkezik. És jöjjön bárhogy, legyen bárhogy, hidd el, készen állunk! Mindannyian!"
Azt mondják, a gyász nem múlik el soha, nem tudod letenni, egyszer csak magad mögött hagyni. Mindig veled lesz, időről időre újra lehúz a mélybe, újra fáj, lüktet, mint egy friss seb, aztán bevarasodik, meggyógyul, hogy néhány hónap, év, vagy ünnep múlva megint hasogatva szétnyíljon. Akár csak egy pillanatra vagy hosszabb időre.
Krajnyik Cintia
csak azt akarom hogy tudd, nem baj ha időnként nincs jól az ember...