Annyira elbeszélünk egymás mellett, annyira tombol bennünk a szeretethiány, hogy egy jó szóért képesek vagyunk belemászni a legnagyobb hülyeségbe is. Eladjuk a lelkünket hazugságokért. A végén pedig megehetjük, amit főztünk. Van értelme? Nincs. Úgyhogy megéri szépen a fenekünkön maradni. És megbeszélni inkább a dolgokat. Ha meg nem megy, de végképp nem, és lelkiismeret furdalás nélkül tudjuk kimondani, hogy mi mindent megtettünk, de még így sem-akkor el kell engedni a dolgokat. És menjen mindenki isten hírével. De az elromlott dolgainkat megjavítani kell elsősorban, nem pedig kidobni. Hazugságokból meg nem lehet várat építeni. Összedől, a legkönnyebb fuvallattól is. Erős várat az tud építeni, akit talmi hazugságokkal nem lehet az egyensúlyából kibillenteni, és hiába integet neki az ördög az ujjával, ő a középsővel integet vissza.