Többé már nem lesznek kis térdecskék és kezecskék az ágyadban, akik átveszik a helyed, lökdösnek téged és nem hagynak aludni úgy visítanak hajnali 2 kor. Egy nap már nem lesznek kis lábak, nyafogó hangocskák, amik felébresztenek, hogy játsszunk velük, miközben mi még pihenni szeretnénk. Egy nap már nem leszünk kiborulva attól, hogy mindenütt cipőket, játékokat szedünk össze utánuk morogva, vagy 100 x elmondani, moss fogat, tanulj, legyél jó.... Eljön a nap, amikor a kis csemetéknek a visító zaja többé nem tölti be a házat. Egy nap, nem fogod már azt hallani, hogy ölelj meg anya, vagy simogasd a hátam, vagy mesélj még, vagy bújj hozzám egy kicsit, mert félek.... Kínos csend ült az otthonunkra, üres lett a ház. Már csak az emlékek idézik fel bennünk, hogy valaha milyen szép is volt amikor ők kicsik voltak. Emlékezz, hogy eljött ez a nap és mindez már nagyon hiányozik.