Egy idő után a fájdalom már nem ragaszkodik az évfordulókhoz. Nem pont a halála, a temetése vagy a születése napján ránt magával, hanem a legváratlanabb pillanatokban. Egy különös, vagy épp egy megnyugtató álom, egy film, amit együtt néztünk, egy hangulat, ami hozzá köthető..
Megváltoznak az ünnepek és velük a hétköznapok, szétszéled a család, meghal az otthon is, és végtére is semmi nem lesz többé ugyanolyan, mint a halála előtt volt.
Amit nem lehet megszokni, azok a hiányzó ölelések. A megválaszolatlan kérdések. A feltételezések. A vajonok. A volnák. Az el nem készült közös fotók. Az elmaradt videók. A meg nem ejtett beszélgetések..
Amit nem lehet megszokni, az a bárcsak.
A bárcsak itt lennél.
"Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.