"Most kellene örülni mindennek. Hogy van hol lefeküdni, álmodni. Hogy van munkánk, ahol fontosak vagyunk, és fontosak a tetteink. Hogy nevethetünk, és a könnyeink között néha vannak öröm könnyek is. Hogy vannak barátaink, akikkel megoszthatjuk a drámákat és a boldog perceket, és hogy van miből meghívni őket egy italra péntek este. Hogy a szüleinkhez bármikor hazamehetünk, és ha már nincsenek, akkor hálát adni, hogy emberré neveltek. Hogy felül tudunk emelkedni a kemény perceken, és át tudunk ugrani minden akadályt, van elég erőnk újra felállni. Örülni kellene, hogy van szomszédunk, aki bár néha zajos, de megsimogatja a kutyánk buksiját a lépcsőházban, és hangosan kíván jó napot, mert ez azt jelenti, nem vagyunk egyedül, és mindig körülvesznek minket. Most kellene örülni, ha egészségesek vagyunk, és megbecsülni, őrizni, mint egy kincset. Most kéne hálát adni a családért, még akkor is, ha alkalomadtán összekapunk, mert a véleményünk nem egyezik. Végül úgyis mindig ott vagyunk egymásnak a bajban. Most kellene örülni annak, hogy van akit szerethetünk, meglepni bolondos kis ajándékokkal, vagy egy szál virággal, jó éjt üzenetet küldeni, és kimondani, hogy ,,szeretlek". Akár minden egyes nap. Most kéne hálát adni az étekért, a vízért, ami a szomjad oltja, a melegért a téli estéken. Most kellene megbecsülni azokat az apró kis örömöket, amikkel csínján bánik a sors. Csak hajtunk, robogunk előre lendületlen, és közben elmegy mellettünk az Élet. Elfelejtjük, hogy halandók vagyunk, és a napjaink meg vannak számlálva. Félünk örülni, a jelennek élni, félünk lépni, változtatni, vagy kimondani, hogy mit érzünk.

De gondolj bele, mit tennél, ha ez lenne az utolsó napod? Hát mondok valamit. Bármelyik lehet az."