Sokszor volt, hogy az Élet engem is bántott...
Olykor adott... máskor elvett minden egyes álmot
Sokszor volt, hogy én is hatalmas pofonokat kaptam..
Néha volt ki vigasztalt. máskor egyedül maradtam
Sokszor volt... hogy újra és újra fel kellett állnom..
Mikor a fájdalom ereje túl ment minden határon
Sokszor volt, hogy nem azt érdemeltem, amit kaptam...
Soha semmi mást... csak boldogságot akartam...
Hibáztam én is.. volt, hogy elmenekültem onnan...
Volt, hogy nevettem... vagy elbújva sírtam titokban
Sokszor nem találtam Önmagam.. kerestem a választ
Felnéztem az égre, s térdre borulva kerestem a támaszt
Az Élet a legnagyobb tanár! Megtanít emberré válni..
Csak nevetni kell az akadályon! S nem meghátrálni...
Megtanít a könnyekre, a bánatra, megtanít félni..
Megtanít a magányra, s megtanít örökké remélni..
Viszont megtanít arra is, hogy elbuknak a gyengék...
Mert akárhogyan is szeretném, sehol sincsen menedék
Ezért szembenézek bármivel, mosollyal az arcomon..
S csak hinnem kell... túl leszek minden egyes harcon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.