Az a lány, akit egykor szerettél, nem egészen ugyanaz az ember, mint az az asszony, aki sok évtized elmúltával melletted él, s ha belenézel a tükörbe, látod, hogy te is más lettél: az arcodra írt ráncok évgyűrűi mögül egy másik ember néz vissza rád.

Ahhoz nagyon kell szeretni valakit ott belül, egészen belül, hogy egy kapcsolatot ne romboljon szét az Idő, hogy a mulandóságnak ebben a körtáncában, új és új jelmezek, maszkok és jellemek mögött fölfedezd, hogy ő azért mégis ugyanaz - az öregedés nem fogott ki rajtatok.

Az érzelmek is megváltoztak: a lázas szerelemből parázsló, szelíd szeretet lett, a megkívánásból lelki vonzalom, a vonzalomból mély sorsközösség és megszokás. S ha ez így történik, nem bántanak a műfogak, az őszülő hajszálak, az elfonnyadt arc és a táskás szemek; nem zavar az sem, hogy az öregedés a lélekben is jelentkezik: hisztéria, rosszkedv, elfáradás, közöny, az illúziók elvesztése és a kudarcok sorozatos élménye kíséri végig földi sorsunkat.

Ezért szűnnek meg barátságok, hamvadnak el szerelmek, bomlanak szét házasságok, ezért törnek szét eszmei és érdekközösségek: nem bírják ki az Idő múlását.

Minden olyan kapcsolat, amely nem a szeretetre épül: halálra van ítélve.

(Müller Péter)