“Amikor már pontosan tudod, hogy a kávét hogyan szereted, amikor már finomnak találod a Chanel parfümödet,
amikor már nem azt veszed fel, ami jól áll, hanem azt, amiben jól érzed magad, amikor nem bánod, hogy a homok a hajadba ragad, amikor nem a ráncaidat számolod, hanem az emlékeidet, amikor már nem akarod minden áron elmondani a véleményedet, 
amikor már nem ragaszkodsz az igazadhoz, de annál jobban a mai naphoz, amikor arcpír nélkül tudod azt mondani: tévedtem, amikor már ébresztőóra nélkül kelsz fel időben, amikor lelkifurdalás nélkül tudsz nemet mondani, amikor nem félsz néha kicsit elrontani, amikor már tudod, melyik a te frizurád, amikor már mered vörösre rúzsozni a szád,
amikor élvezni kezded a vörösbor zamatát, amikor a tükörképed visszakacsint rád, amikor nyugodtan kiállsz magadért, amikor jobban érdekel a meddig, mint a miért, amikor megcsináltatod az első hitelkártyádat, amikor már nem dühít, ha valaki megvárat, 
amikor készen állsz rá, hogy kutyád legyen, amikor nem a felt, hanem a fentet látod a hegyen, amikor el mered hagyni a reggeli ágyazást, amikor megpróbálod az otthoni gyantázást, amikor megérted a barátság lényegét, amikor nem vágyod már a megszokás kényelmét,
amikor azt tudod mondani, sajnálom, amikor nem számít, hány gyertya van a tortádon, amikor magad elé tudsz engedni másokat a sorban, amikor nem pánikolsz már, ha valami nem úgy van, amikor inkább utazol, mint cipőt veszel, amikor vackok helyett egészségeset eszel, amikor mersz és tudsz is lemondani, amikor higgadtan kezdesz mindent megoldani,
amikor már nem zavar, hogy hamisan énekelsz, amikor élvezed azt is, hogy bal lábbal kelsz, amikor túl vagy pár elrontott fogadáson, amikor már nem kattogsz szakításon,
amikor elengeded a ragaszkodást, amikor nem gond tervezni valami mást, amikor nem hajt már a forradalmár véred, amikor tudod, hogy csak akkor lesz, ha kéred, amikor Pilinszky verseit már máshogy olvasod, amikor kicsit azért zavar, hogy lepattant a lakkod, 
amikor nem félsz már a csoportos díjbeszedéstől, vagy az egyedül töltött estétől, amikor eltévedni többé nem fáj, amikor elvarázsol a véletlen táj, amikor majd’ negyvenévesen tanulsz meg kézen állni, amikor azt is elhiszed, hogy tudsz a vízen járni, amikor nem szégyellsz valamit nem tudni, amikor nem akarsz többé okoskodni, amikor mosolyogsz csak, ha valaki kinevet, amikor mindennél büszkébben mondod ki a neved, amikor felvállalod minden mániádat, 
amikor tudod már, hogy hogy mondd el az imádat, amikor lassan megérted az egész létezést, amikor már élével felfelé tárolod a kést,
amikor szelektíven gyűjtöd a szemetet, és nem rémiszt meg többé a szeretet, amikor látod meghalni az anyádat, amikor hátrahagyod a szülői házat, amikor tudod, hogy anyád már nem fog neked főzni, amikor tudod, hogy most bizony fel kell nőni,
amikor a gyerekkorod egy agyonnézett VHS-en hagyod, amikor időnként bekapja a magnó a szalagot, amikor már nem fáj, hogy mindenki elhagyott, amikor a húsodban élsz meg minden pillanatot, amikor többé nem sietsz már sehova, amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda,
amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned,
akkor érted majd meg, hogy te magad vagy az élet.”
(Kőváry Anett)

“Belőlünk egy maréknyi por marad,
Egyetlen valódi kincs van, az a pillanat.
Ne szalaszd el, nézd hogyan száll tovább,
Éld át, mert nem várhat Rád a világ”

"Nem tudom mikor lett bűn az evés. 
Mikor kezdett el az első 50 kilós nő azon hisztériázni, hogy egy kocka csoki az bűn, a szénhidrát vétek, a cukor a sátántól ered és a jóllakottság olyan érzés, melyért vezekelni kell. 
Nem tudom mikor lett bűn az öröm.
mikortól kezdték el szégyellni magukat az emberek meztelenül azért, mert a pornó és a média tökéletes testű és ordítva élvező hamis bálványokat citál eléjük. 
A szex a kövér, a szőrös, a fogyatékkal élő, a ragyás és a narancsbőrös embereknek is jár. 
Nem tudom mikor lett bűn az érintés.
Mikortól kezdtünk eltávolodni egymástól, rideg öltönyökbe bújni, nagy házakba bezárkózni, fejünket elfordítani, megmerevedni, közönyösnek lenni.
Nem tudom mikor lett bűn az őszinte beszélgetés és egymásra figyelés.
Ki dugta be először a fülét a villamoson, ki fordult el, mikor felszállt egy terhes nő vagy egy öreg ember, ki lépett rá bocsánatkérés nélkül a másik lábára, ki nem ment arrébb az ajtóból.
Nem tudom mikor lett bűn a pihenés.
Ki mondta először egy háromgyerekes anyának, aki ledőlt 10 percre, hogy semmirekellő, lusta, világ szégyene és haszontalan élősködő.
Ki zavarta le minden hétvégén a szüleinket a telekre dolgozni, ki keltette fel a vasárnapi ebéd után szundikálót, ki ültette belénk, hogy az olvasás, a bambulás, a meditálás mind haszontalan.
Nem tudom mikor lett bűn a nevetés.
Ki szoktatta le a gyerekeket a hangos kacagásról, az önfeledt kurjongatásról, a felnőtteket a spontaneitásról, a keserves helyzeteken való megváltásként jövő viccmesélésről, a paródiáról, az öniróniáról.
Nem tudom mikor lett bűn könnyűnek és boldognak érezni magunkat, ki oltotta be az első embert ennyi keserűséggel, bűntudattal, frusztrációval és bánattal, gyűlölettel, haraggal és rosszindulattal, de talán már nem is érdekel.
csak azt tudom, ha mindez bűn, akkor én mindenképp bűnös akarok lenni..."
/ Bihari Viktória. /

"A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja, akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is." 
Ted Engstrőm

Hosszú útra indulsz, előtted az élet.
De ne félj, kicsi fiam, én ott leszek véled.
Fogom majd a kezed, ha félsz a sötétben,
S megtanítom néked, mi az a szép élet.
Hosszú élet vár rád, hosszabb mint az enyém,
De míg erőm kitart, mindenem a tiéd.
Ha arra kérsz majd engem, hogy kérsz egy kis csillagot,
Felmegyek az égbe és lehozom a napot.

A mai napon kezdődik el az életem... Ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nem csak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a jegyeimért felelek, mától a világnak tartozom számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgom az, hogy itt legyek, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Nem tudom. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjem az életet és hogy szeressek, hogy vállaljam a felelősséget és éljek a lehetőségekkel.

"Ha alszik a szeretet, ki kelti fel? "

Tudod mi a magány?

...amikor nem tudod elmondani senkinek sem, hogy mennyire fáj.

"Igenis kell, hogy lelkünkben mindig gyermekek maradjunk. Nevetni, játszani, őszintén adni. Feltétel nélkül szeretni és hinni abban, hogy valóban szép a világ."

Baráth Noémi

Mindannyiunk életében elérkezik a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy az, amiben annyira hittünk, hazugság volt. Hiába tartottuk vasmarokkal, és akartuk annyira, nem volt igaz. És nem fogok hazudni, ez mindannyiunk életében elérkezik majd. Lesz, aki mélyen magába temeti, a legmélyebbre, és ezer tonna fekete földet borít majd rá, hogy sose jöjjön felszínre többé az igazság. Ennek viszont súlya és terhe lesz. Hatalmas. Hiszen nehéz meghajolni az Élet előtt, a hazug élet előtt, és cipelni a valóság rejtett árnyait. És bizony így válik majd görnyedté a hát, ami a terhet viszi, és válik öreggé a lélek, aki a szabadságra vágyik. Így lesz folyton könnyes a szem, ránc az arcon, és húzódik össze a száj. Mert összeszorított fogakkal, vért izzadva takarjuk az igazat, és kapaszkodunk abba, ami nem az. De létezik a másik út is. Amikor elsiratjuk a hazugság hitét, és eltemetjük azt. Majd ha már az összes könnyed elsírtad, egyszer rád virrad a hajnal, és megnyugvást hoz a lelkednek. Mert rájössz, a legőrültebb, legmerészebb és a legvadabb feladat vár rád: a változás lehetősége (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

Kormányos Sándor - Illesztgető

Egy törött világ darabjait 
illesztgeti a csendem. 
A bohóc aki én vagyok 
ma sírva fakadt bennem.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát…Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van a gyöngédségre.
Mert azt hiszem, ez az igazság. Nincs szégyellnivaló az életben, csak a gyávaság a szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni, vagy nem mer elfogadni érzéseket.

(Márai Sándor: Az igazi)

"Nem baj, ha időnként nincs jól az ember, hiszen a rossz ugyanúgy az élet rendje, mint a szép. 
Csak valahogy a jó olyan, mintha természetes lenne. Jár. 
Mert jár a reggel, amikor felébredünk, jár a víz, melyben lemosdunk, jár a levegő, ami életet ad, jár a szeretet, ami körbevesz...
És közben elfelejtjük mennyire is áldott az életünk. Hiszen jár a jó gyerek, akivel kevés a baj, más az életét adná, ha az övé egyszer rossz lehetne. 
Jár a csók, hiszen megérdemeljük, és ott a másik, akit soha többé nem ölel majd más. 
Jár a szívdobbanás, ami nem fáj, és lesz, aki azért imádkozik ebben a percben, hogy fájjon, csak dobogjon még. 
Mert nem baj, ha időnként nincs jól az ember. 
Kell a sötét is, amit majd felvált a reggel aranya. 
Kell a könny, amit helyét a mosoly veszi át, és kell a reményvesztettség is, amin majd halk, bölcs léptekkel győzedelmeskedik a hit. 
Mert tudni, hogy a rossz nem mindig marad, egykönnyen teszi szerethető vendéggé azt. 
Mert megélni a kevésbé szépet, tudni, hogy ugyanúgy az élet része a könny is, mint a nevetés, szabadságot és hitet ad. 
Hiszen élünk, létezünk, és tegyünk bele bármit, ez a valódi ajándék. "
/ Todorovits Andrea. /

Egyszer megtanulod, hogy mindenki sebezhető, és a hegek mindig rajtunk maradnak. Egyszer megtanulod, hogy megbocsátani talán könnyű, de a felejtés sosem jön el. Egyszer megtanulod, hogy a másik lelkét megváltoztatni sosem tudod majd, de a múlt fájdalmait szeretettel csökkentheted. Egyszer megtanulod, hogy a mostban elkövetett hibákat helyrehozni nem tudod, de holnap újrapróbálhatod. Egyszer megtanulod, hogy a szavak semmit nem érnek, mert a titok mindig a tettekben létezik. Egyszer megtanulod, hogy siettetni, kényszeríteni a figyelmet és a szeretetet nem lehet. Egyszer megtanulod, hogy nem szégyen visszafordulni és az újrajátszás mindig a bátorság legnagyobb próbája. Egyszer megtanulod, hogy hibázni az élet része, és a csak a hibákból tanulsz. Ezért majd megszereted őket. Egyszer megtanulod, hogy félni a holnaptól megmérgezi a jelent. Egyszer megtanulod, hogy vannak érzések, melyekre nincsenek szavak, és meg sem próbálod majd elmondani őket. Egyszer megtanulod, hogy az élet, a tiéd, és mindannyiunké maga csoda. Egyszer... (Todorovits Rea)

Csakhullcsakhullhullakönnyem..senkinincsakimegmentsen

"Amikor a vízre hó hull: csendre csend esik."

(Jules Renard)

annyira...de annyira egyedül..

"Találj rá arra, ami lángra lobbantja benned a szikrát, hogy a magad módján világíthasd meg a világot."

(Oprah Winfrey)

"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”
Márai Sándor

Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.

Fekete István

"Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."

Pilinszky János

Azt mondják, ha túl sok fájdalom ér egyszerre, és ebbe belefáradtunk, az a teendő, hogy megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér.
Én most várom. A Föld forog, egyszer csak ideér...