"A szónak ereje van, az írásnak hatalma, a csendnek bölcsessége."
csak azt akarom hogy tudd, nem baj ha időnként nincs jól az ember...
Szódából vodka lett.
Bicikliből autó.
Csókból szex.
Játékból munka.
Emlékszel még, amikor a legmagasabb hely apa válla volt?
És anya volt a hős?
Amikor a legnagyobb fájdalom amit éreztél az volt, hogy lehorzsoltad a térded, és a szeretteid ölelése gyógyír volt mindenre, és a búcsúzások is csak másnapig tartotta…
És mi alig vártuk, hogy felnőjünk…
Részese vagyok az utolsó generációnak, akik az utcán tanultak meg játszani. Részese vagyok az első generációnak, akik megtanultak videójátékon játszani. Elsők és utolsók között vettünk fel zenét kazettára, kaptuk meg meséinket videón, megtanultunk lőni a tv-re a műanyag puskával, utaztunk még légzsák nélkül, nem volt több száz csatornánk, se mp3 lejátszónk, se facebook, se telefon, tudtuk mikor kell hazajönnünk és lefeküdni aludni. Mégis álombéli gyerekkorunk volt.
És hozzátenném, sosem kívántam volna szebbet.
Sokszor volt, hogy az Élet engem is bántott...
Olykor adott... máskor elvett minden egyes álmot
Sokszor volt, hogy én is hatalmas pofonokat kaptam..
Néha volt ki vigasztalt. máskor egyedül maradtam
Sokszor volt... hogy újra és újra fel kellett állnom..
Mikor a fájdalom ereje túl ment minden határon
Sokszor volt, hogy nem azt érdemeltem, amit kaptam...
Soha semmi mást... csak boldogságot akartam...
Hibáztam én is.. volt, hogy elmenekültem onnan...
Volt, hogy nevettem... vagy elbújva sírtam titokban
Sokszor nem találtam Önmagam.. kerestem a választ
Felnéztem az égre, s térdre borulva kerestem a támaszt
Az Élet a legnagyobb tanár! Megtanít emberré válni..
Csak nevetni kell az akadályon! S nem meghátrálni...
Megtanít a könnyekre, a bánatra, megtanít félni..
Megtanít a magányra, s megtanít örökké remélni..
Viszont megtanít arra is, hogy elbuknak a gyengék...
Mert akárhogyan is szeretném, sehol sincsen menedék
Ezért szembenézek bármivel, mosollyal az arcomon..
S csak hinnem kell... túl leszek minden egyes harcon.
"Tünékeny, törékeny, pihényi, szitáló a lét,
Mindent birtokolni vágyunk, de semmi sem miénk.
S az egyedüli reményünk a láthatatlan jövőben,
Hogy valami jót hagyunk magunk után a másik szívében."
(Kerner Mariann)
"A szónak ereje van, az írásnak hatalma, a csendnek bölcsessége."
"Másképp lenne minden ha velünk lennétek, ha hozzánk szolnátok, ha ránk nevetnétek.
Elvittétek a fényt a derüt, a meleget, csak egy fénysugarat hagytatok, az Emléketeket."
"Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok..."...bár nem telt el úgy nap azóta sem, hogy ne szökött volna könny a szemebe miatta...érte...♥
"Én ugyanazt a fájdalmat éreztem, csak nem tudtam kimondani, a szavak bezárt ajkaimnak ütköztek, és ott maradtak foglyul esve összeszorult torkomban. Csak néhány emlékfoszlány taszigálta egymást a fejemben, soha nem teljes emlékek, és rögtön mások ugrottak a helyükbe, mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt."
Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi gyász és fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tűz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább, hogy a tüdőd nem áll meg pumpálni, meghalsz. Minden, ami addig biztos volt, amit valóságnak hittél, véget ér.
(Laurell Kaye Hamilton)
"Nincs olyan ember ezen a világon, aki ne félne, aki ne csalódna, aki nem áll ebben a percben tétován egy helyben. Mert emberek vagyunk, tele érzésekkel, tele milliónyi kétellyel és igen, félelemmel. Ezt pedig titkolni, elfedni, takarni ostobaság. Hiszen félni a bátrak kiváltsága. Mert csak az fél, aki tudja mit veszít majd. Csak az fél, aki tudja, létezik egy másik út is. Csak az fél, aki őszintén ismeri önmagát. Csak az képes félelemre, aki a boldogságra is. Épp ezért félni nem gyávaság. Mint ahogyan egyetlen érzés sem az. Nem vagy gyáva, ha nem lépsz, ha vársz, ha döntesz, és akkor sem ha sosem teszed majd meg. Ember vagy. Érzésekkel teli, gyönyörű ember. És ha kell, márpedig néha kell, félj bátran. "
(Todorovits Rea)
" Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,
szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,
visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán.
Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,
figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,
higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna. "
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él amig nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk! "
/ Müller Péter /
"Ne búsuljatok. Nekem már nem fáj semmi,
Ha eljön az este, csillagként tudok Nektek üzenni.
Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni,
szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni."
"Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
a búcsú mindig bánat,
és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
kisértetes csengés: talán soh'sem látlak..."
"Később"...
-Később beszélünk!
-Később hívlak!
-Később elmondom!
-Később sétálunk!
-Később lesz időnk!
Mindent későbbre hagyunk, de elfelejtjük, hogy a "később" nem tartozik hozzánk. Később a szeretteink már nincsenek velünk. Később már nem halljuk és nem látjuk őket. Később már csak emlékek. Később a nappal éjszakává válik. Az élet pedig halállá.
A "később" túl késő lesz.
A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.
Lelkem mélyén
Lelkem mélyén ház van,
egy kicsiny Odú,
ahol összegyűlik minden,
ami szép és szomorú.
Ahol a szeretetnek dallama,
a bánatnak suttogása van.
Ahol minden egyben áll,
ahol mindent megtudsz rólam.
Lelkem mélyén őrzöm
azokat a neveket,
akik tőlem messze mentek,
s akiket most szeretek.
Minden emlék, ha jó, ha rossz
ide bent pihen nálam.
Amíg élek, ezt mind magammal
cipelem mosollyal, halkan.
Lelkem mélyén összeáll
a gyönyörű élet, gyönyörű halál,
ami gyengéden ölel engem,
nem csalva meg magát.
Lelkem mélyén minden pillanat,
ami ide hozott, ami tova visz el.
Szaporodnak az életem hegei,
de végül eltűnik békével.
. Papp Ádám
"Ha valaki megkérdezne most, azt mondanád: elfáradtál.
Úgy érzed a világ összes fáradtsága a testeden, a lelkeden, az életeden. Fáradt vagy. Nem tudod, hogy meddig tudod magad tartani.
Hisz erről szólt az életed. Igaz?
A tartásról.
Tartottad a szavadat, ott voltál, ha kellettél, de tartottad a távolságot azoktól, akikben nem volt tartás. Tartottad a hátadat másokért és csak te tudod mekkora erő kellett, hogy egyenesen tartsd a fejed, amikor azt akarták, hogy lehajtsd. Tartottad a tempót, és bármennyire erőtlen voltál, tartottad azt is, akinek nem maradt semennyi. A karjaidban tartottad a kisbabád egész nap, közben otthon mindent te tartottál kézben. Eltartottad a családot. Nyitva tartottad másnap a szemed, mikor egész éjjel nem aludtál, de nyitva tartottad a lelkedet akkor is, mikor rég be kellett volna zárni.
De leginkább tartottad mindig magad, amikor nem volt más választásod, mint kitartani.
Tudod mit nem tartottál soha? Szünetet. Sosem tartottál egy pillanatot, ami csak rólad szól. Nem tartottál egy csendes lélek pihenőt.
Kérlek. Állj meg egy pillanatra. Csoda, hogy fáradt vagy? Állj meg és pihenj. Minden megvár.
Eddig mindig te tartottál valamit, vagy valakit. Most vegyél egy mély levegőt és hagyd, hogy téged tartson tenyerén az Isten."
-Lőrinczi Emese-
...Láttál már fiatal felnőttet, vagy becsületben megöregedett embert a fájdalomtól sikoltozni, megbékélésért könyörögni vagy egyszerűen meghalni?
Éreztél már bénultságot és tehetetlenséget, amikor minden tudásod kevés a segítséghez és tudod, hogy nem győzhetsz?
Szaggatta már le rólad a ruhát bánatában zokogó hozzátartozó, mert a számára legfontosabb embert soha többé nem láthatja viszont?
Zokogtál már a sarokban, csendben úgy, hogy senki ne lássa?
Hagytál már ki három étkezést egymás után, mert nem tudtál kijönni a vizsgálóból?
Örültél már egy őszinte mosolynak őszintén, és ettél már boldogan egy szelet jéghideg pizzát közösen megosztva egy kollégáddal?
Érezted úgy, hogy a számlára utalt fizetésedből, amit két-három állás révén tudhatsz magadénak az csak arra elég, hogy életben maradjál?
Bánkódott utánad már ünnepekkor bárki is, mert megcsalatva érezte magát, amikor Te ismét dolgozni mentél ahelyett, hogy otthon lettél volna?
…és mindezek ellenére keltél már fel újra..ismét..korán..korábban mint azelőtt és visszamentél oda, ahol mindez megtörténik veled nap mint nap..újra meg újra… csak mert szereted és elhivatott vagy?
EZ A SÜRGŐSSÉGI!
Forrás:
AKUT Szakasz
" Várlak, de most nem úgy, hanem, mint még soha!
Szeretnék ház lenni, nyugalmad otthona
Asztalt terítenék, tiszta ágyat vetnék,
Te lennél szívemben a legdrágább vendég.
Ebben az adventben én hívlak meg Téged,
Nem kell bizonyíték, és nem kell ígéret.
Nem vágyok csodákat, nem kérek kincseket,
Utcákon harsogó, csillogó díszeket.
Csak csöndedet hozd el, elmerülni benne,
Arcodat szemlélni, mintha tükör lenne.
Mit ott látnék: rosszat, jót, elődbe borítom,
Ragyogd be fényeddel egyszerű hajlékom."
/részlet J. Simon Aranka
Várlak, de most nem úgy – advent másképp/
Tanulok sziklául,
hűségesnek lenni és mozdíthatatlannak,
öröklétbe gyökerezettnek,
hagyom, hogy kimarjon
és zölden benőjön az élet.
Tanulok patakul,
mindig megújulni és folyton folyvást
önazonosnak maradni,
hordozni tükrömön
képeket és káprázatokat,
mindig szaladni és mindig
megérkezettnek lenni.
Tanulok fául,
felfelé nyújtózni
szüntelenül égbe mártani ágvilláimat,
mélyen kötődni,
mélyből táplálkozni,
minden ősszel megszabadulni
attól, ami fölösleges,
minden tavasszal belefogni
a megújuló energia-projektbe.
Tanulok szélül,
mozgékonyabbnak lenni,
mint bármi, ami mozog,
jönni ki tudja, honnan,
menni ki tudja, hová,
lenni Isten erejének lehelete,
a mindenható dicsőségének
tiszta kicsordulása.
Lackfi János
A fejemben értelmetlen mondatok.
Az összes végén kérdőjel vagyok.
“Ha csöndben vagy, csak azok hallanak meg akik törődnek veled.”
“Ahogy lenézek a kezeimre, elgondolkozom, mennyi beteget érintettek meg. Hány szívet indítottak újra, hány kezet fogtak. Akár újraélesztettek, akár csak egy gyengéd, bátorító kézszorítást adtak; abban a percben, abban a helyzetben egyaránt fontosak voltak. Ha ennek akár egy töredékét is megérted, talán te is megérezheted, milyen nővérnek lenni.”
Michelle nővér
Csendes zokogás
Magadban sirass el mindent, ami fáj,
hisz úgy sem látja más, milyen mélyre ás
lelked mélyében a csendes zokogás.
Csak némán hullasd könnyed, ne ejts hangokat,
kik sértéssel bírnak, ne sajnáljanak,
mert a sajnálat úgy sem ad, oly erős vigaszt,
hogy feledtesse veled a megbántásokat.
Ne mutasd szívednek gyengeségeit,
mert azt törik meg mindig, ki sosem vétkezik,
s csak azon tud átgázolni az egész nagyvilág,
ki alázattal védi a maga igazát.
Kun Magdolna
„Tisztaság, szabálykövetés, alázat, EGYÜTTÉRZÉS, lemondás, mértékadás, fókuszáltság, felelősségvállalás. A félelem és a pánik feldolgozása. Ebből vizsgázik most az emberiség.” – Abonyi Ria
A legnehezebb dolog ma (szerintem), embernek maradni minden körülmény között.
Úgy, hogy közben folyamatosan zúdul ránk a rosszindulat, az irigység, az elfojtott frusztrációk egész sorozata.
Őrült nehéz kedvesnek lenni, miközben a tisztelet leghalványabb porfoszlányát sem mutatják felénk. Megmaradni jó embernek és értékeket képviselni úgy, hogy most tényleg ők jönnek, a rútak és a tehetségtelenek.
Őszintének lenni, mikor emberek egész életeket hazudnak el, olykor még önmaguknak is.
Nagyon fárasztó folyamatosan védekezni, olyan támadások ellen, amiket nem mi magunk generáltunk.
Önbizalmat verni magunkba, még mások minden igyekezetükkel próbálják eltiporni azt.
Átkozottul nehéz ma embernek maradni.
Nem magunkra venni mások szemetét és hinni abban, hogy ez a jó út.
A jó úton maradni, akkor is, ha látjuk, hogy a másikon sokkal könnyebb.
Mert azon a másikon csak ítélkezni kell. Csak hazudni kell. Ártani és rombolni. Belekötni, kifigurázni. Játszmázni és kétszínűsködni. Köpködni és egót fényezni.
Mégis hinni akarom, hogy valódi eredményeket csak azon az úton lehet elérni, amelyik nem a másoknak szánt ártásokkal van kikövezve.
H.Szilvia
"Üvöltsd azt, hogy minden rendben,
Legyél hangos szépen csendben!"
csak azt akarom hogy tudd, nem baj ha időnként nincs jól az ember...