Égi szeretteimhez

Ti, 
akik 
csillagok 
útján jártok, 
szerető szívvel 
emlékezem rátok. 
Életemből felidéztek 
Sok emléket: meseszépet. 
Amikor én gyertyát gyújtok, 
gondolatban velem vagytok. 
Gyertya lángja égig emel, 
körbefon, és 
fénnyel 
öle

Annyira elbeszélünk egymás mellett, annyira tombol bennünk a szeretethiány, hogy egy jó szóért képesek vagyunk belemászni a legnagyobb hülyeségbe is. Eladjuk a lelkünket hazugságokért. A végén pedig megehetjük, amit főztünk. Van értelme? Nincs. Úgyhogy megéri szépen a fenekünkön maradni. És megbeszélni inkább a dolgokat. Ha meg nem megy, de végképp nem, és lelkiismeret furdalás nélkül tudjuk kimondani, hogy mi mindent megtettünk, de még így sem-akkor el kell engedni a dolgokat. És menjen mindenki isten hírével. De az elromlott dolgainkat megjavítani kell elsősorban, nem pedig kidobni. Hazugságokból meg nem lehet várat építeni. Összedől, a legkönnyebb fuvallattól is. Erős várat az tud építeni, akit talmi hazugságokkal nem lehet az egyensúlyából kibillenteni, és hiába integet neki az ördög az ujjával, ő a középsővel integet vissza.

"...mert angyal vagy te, s én csak por a szélben, egy könnycsepp a magány tengerében ... arra kérlek bocsáss meg nekem! Ha könnycsepp lennél sosem sírnék, nehogy elveszítselek..."

"Néha az ember az hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy másik világot...Aztán rájössz hogy ő is ezen a Földön él....Pedig pont ez a lényeg...Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él...És hozzon el egy világot....De ne egy másikat, hanem ezt....A miénket...Csak kicsit másképp....Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot...Akivel máshogy éled meg a mindennapokat...Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek...És még szebbek az éjszakák...Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek...Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs melletted..."

"És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van
remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel,
hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört
léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem
hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg
szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden
cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan
nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek
problémáim?... Csak egy
átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."

Hazudni rossz, legalábbis ezt tanítják, állandóan, születésünktől: az őszinteség a legjobb út, az igazság felszabadít, a hazug ember és a sánta kutya esete, meg hasonlók. De sajnos néha muszáj hazudni. Azért hazudunk magunknak, mert az igazság nagyon fáj. Mindegy, mennyire próbáljuk tagadni, nem észrevenni, a hazugságok végül szertefoszlanak, akár tetszik, akár nem. De tudják, mitől igaz az igazság? Hogy fáj. Ezért hazudunk.

"Tegyél rendet az életedben. Nem azt mondom, hogy mindent és mindenkit dobj ki, de nézz körül alaposan, söpörd ki az oda nem illő dolgokat. Ami visszahúz, ami leural, ami könnyet csal a szemedbe, azt ne tartogasd, ne akarj rá nézni minden nap csak azért, mert megszoktad, hogy ott van, és úgy gondolod, hiányozna. Tudod, az új, jó dolgok igazából nem férnek meg, nincsenek összhangban azokkal, amiktől tényleg jobb lenne már megszabadulni. Teremts harmóniát a lelkedben, az életedben... Szabadulj meg neheztelés nélkül a múlt fájó darabkáitól, hogy legyen hely befogadni azt a számtalan csodát, ami még rád vár."

(Jurák Kata)

"Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet."
(Gárdonyi Géza)

Mi az első dolog, amit látsz a képen? 

A legtöbben a vért veszik észre először, de egyesek szerint a káosz az, ami látható leginkább, de néhányan csak géphegyeket látnak. 

Tudod mit látok én?

Látom a cipőt, ruhákat a jobb alsó sarokban. A monitoron lógó ritmuscsíkot, amely az itt elvesztett beteg utolsó szívverésének, utolsó ritmusát mutatja. Látom a beteg riadt tekintetét és a velem szemben álló kollégám kétségbeesett arcát. Látom az itt végzett munkát és azt, hogy a megannyi pillanat, amit adunk, amit fókuszálva ebben a vizsgálóban töltünk, az lehet, hogy valaki utolsó napja, pillanata ezen a világon. 
Igen, tudom, ez egy hűvös és ijesztő fotó! Néha még nekünk is az. Nem vagyunk mi sem érzéketlenek. 
A jéghideg valóság az az, hogy ez a lencsevégre tűzött pillanat egy sürgősségi egység sokktalanítójában keszült valahol a nagyvilágban. De a műtőkben, mentőkben és utcákon is előfordulhat ez a dermesztő látvány több százezer alkalommal naponta. Bárhol, ahol akut betegellátás zajlik a vilagon. 

Soha nem könnyű ...
Nekünk sem... 

Van egy holtidő, amikor némán, egymáshoz nem szólva rendet rakunk ebben a dermesztő káoszban. Mindenki teszi a dolgát és nem szól. Ilyenkor kerül feldolgozásra az átélt idő, amit van, hogy senkivel, vagy szerencsésebb esetben a szűkebb szakmai környezetünkkel megbeszélünk. Aztán elrakjuk a többi emlék közé, ami szép lassan emészt minket. 

Mi is emberek vagyunk, mi is érzünk! Amikor látod ezt a képet, akkor gondolj arra, hogy mi ebben a helyiségben, vagy a műtőkben, mentőkben gigászi csatát vívunk az ellen a halál ellen, aminek érkezésével adott esetben nem értünk egyet. Életet mentünk, mert ezt tanultuk és ehhez értünk. Mi, az akut
betegellátók...

" ...néha könnyebb megfordulni mint át mászni rajta..csak akkor poénos a dolog ha wan rajta ajtó ami lehet h nyitwa wan..csak ha megfordulunk lehet h látják és bekulcsolják..ennek mi értelme? Az ég wilágon semmi.."

kávéscsészémbe
leszáll az éj
fekete masszát
hagy reggelre az alján
elpárologsz te is
belőlem
sokáig érzem
hiányod
keserű
mint a csésze aljába
ragadt éjszaka

Puskás Balázs

"...mint amikor belelépsz egy gödörbe, és megbicsaklik alattad a tested, utána persze visszajön a kontrol és az egyensúly helyreáll, és kiegyenesedsz. Na, én viszont úgymaradtam, megbicsaklottan. .. nyár van, megbicsaklott még az idő is, negyven fok van és selyemblúzok és kigombolt ingek, körülöttem mindenki lebeg vagy el van varázsolva, egyszóval olyan boldogság van mindenfelé, hogy még a kukák is fejen állnak, én meg csak irigyen nézek, hogy én nem. Én csak a kiömlött szemetet látom. Ez valami érzelmi sivárság vagy ingerszegénység vagy nem is tudom, hogy mi. És én ezt utálom.... "

“Szabad üvöltened. Szabad sírnod. De soha nem adhatod fel.”

És falra festjük az ördögöt megint
Az meg torkokat köszörül, míg be nem reked
Megölnek a szemétbe dobott álmok
És én sajnálom, csak én jutottam Neked, csak én jutottam Neked
A hiba nem a készülékben van,
Csak lehet, hogy megnéztük az összes diát
Végig sírtunk minden drámát
Éjjel megóvtuk az álmát
Néha féltünk, de mégis átnevettünk minden komédiát

Túl rövid ez az élet és égig ér a világ
Képes vagy rá, csak mondd ki még egyszer
Tanulj meg élni, szeretni, mert boldognak kell lenni
Higgy nekem, ez fejben dől el, pénz se kell
Ébredj fel, barátkozz meg az élettel

Hittem, hogy nincs két féle fájdalom
Csak az ami vérzik, a többit eldobom...

Lehetne az anyaságom rózsaszín cukormáz, tündéri babamosoly, édes kis lábak és cuki kezecskék öröme, de az anyaságom másik fele a biggyedt szájakról, könnyes szemekről, szüntelen veszélybe szaladó lábakról és örökké maszatos kezekről szól.

Az anyaságom több órai rohanás 10 csendes perc reményében, nagy sírások és kacajok hullámvasútja, melynek néha részese, néha csak villámhárítója vagyok.

Az anyaságom megjátszott szigor, "mert hát mégse lehet", aztán elengedés, és meggyőzöm magam, hogy tudatos volt, de valójában csak lusta voltam tovább vitatkozni.

A fájdalom/

Fájdalom...gyilkos fájdalom
van itt bent.
Hegek ölelik
a szívemet.

"Szembejött az élet, mondom is neki, hová rohan, miért siet oly nagyon, ugyan, igyunk már meg egy kávét, ha már így összefutottunk."

Szeifert Natália

"Csak két nap van az évben, hogy semmit sem lehet tenni.
Az egyik a tegnap, a másik a holnap, így ma a legmegfelelőbb nap szeretni, hinni, tenni és főleg Élni."

- 14. Dalai láma

"Hatalmas erő van a kimondott szavaidban. Építhetsz, rombolhatsz. Megalázhatsz, felemelhetsz. Bátoríthatsz, depresszióba lökhetsz. Létrehozhatsz, megsemmisíthetsz. Életeket formálsz át vele, hatással vagy másokra, nyomot hagysz. Lehet, hogy valaki a szavaid hatására fog bele az álmai megvalósításába, lehet, hogy valaki a szavaid hatására mond le a céljairól. Lehet, hogy valaki a te bátorításodra kezd hinni magában, lehet, hogy valaki a te alázásod következtében kezdi el vagdosni magát. Felelősséggel tartozol a szavaidért. Felelősséggel tartozol a szavaid következményéért. Megmutathatod az életet, a halálba taszíthatsz. Mosolyt csalhatsz arcokra, könnyeket a szemekbe. Börtönbe zárhatsz vagy szabaddá tehetsz. Minden kimondott szóval történelmet írsz. Adsz. Elveszel. Felüdítesz. Elkeserítesz. Ölsz. A kimondott szó lehet fegyver, lehet gyógyír, lehet mentőöv, lehet csapda, lehet emésztő tűz, lehet frissítő víz. A kimondott szó elvégzi a dolgát, nem tudod visszavonni. Súlya, ereje, hatása van, életeket változtatsz meg.
Te döntesz: áldás vagy átok leszel?"

Az élet nem egy tündérmese. Ha éjfélkor elveszted a cipőd, egyszerűen részeg vagy.

SzőcsHenriette

"Másokért élünk és másokkal élünk - de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. Másokkal lenni feladat. Nemcsak öröm - de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni…
...És van, amikor már nincs mit adnod. Ilyenkor már csak a tartalékodat emészted, s észre sem veszed, hogy szüntelen önvédelemben élsz.
Pihend ki a másokkal való kapcsolatok fáradalmát. Ebben sokszor azok is benne vannak, akiket szeretsz. Ők sem jöhetnek most a közeledbe. A magány: szent állapot. Nem akkor, ha valaki végleg benne marad, hanem akkor, ha időnként, átmenetileg, megvalósítja.
Ahogy a lélegzetvételünk is kettős: kilélegzünk és belélegzünk, úgy a lelkünk is kettős: kifelé fordulunk és befelé. Az egészséges ember így működik. Magammal vagyok - és veled. Magammal vagyok - és veletek. Odaadom magam - és visszaveszem. Ez így normális. Rohanó életünk kibillent ebből az egyensúlyból. Ne engedd! Érezd magad jól, egyedül. És teremtsd meg ezt az állapotodat, ha kell, erővel is."

Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.