"Karácsony van, és a csodák léteznek. Hagyj hát a szívedben ennek egy piciny kis helyet. Hiszen minden csoda alapja a szeretet."
Müller Péter
csak azt akarom hogy tudd, nem baj ha időnként nincs jól az ember...
Tudod a boldogság mindig relatív.
Van, aki ma káromkodva kelt, és van, aki a lélegeztető gép fogságából, boldogan.
Van, aki dühösen készíti az iskolai holmikat, és lesz, aki ma virágot visz a gyermeke sírjára.
Lesz, aki ma is kiviszi a kertbe a magatehetetlen gyermekét, hogy megmutassa neki a világot, és lesz, aki ma is megüti a sajátját, mert ugrál az ágyon.
Lesz, aki ma hagyja el a párját, és lesz, aki egy életre mondja ki az igent.
Lesz, aki rájön, hogy nagyot hibázott, és bocsánatot kér, de lesz, aki most követ el hibát. Leszünk. Ezer élettel, milliónyi megélt pillanattal a szívünkben. Lettünk, mert lehetünk.
Talán fel kellene lélegeznünk, tisztán, és élnünk kellene.
Venni egy rohadt nagy levegőt, ami megtölti a lelkünket, kisepri a szennyet, és megtölti hittel.
Hittel és szándékkal. Hogy ma minden szebb lehet, ma másként is lehet.
Mert nincs mit veszteni. Élünk, majd meghalunk, egyszer.
De addig igaznak és bátornak lenni szent kötelesség.
(Todorovits Rea)
Tudod a boldogság mindig relatív.
Van, aki ma káromkodva kelt, és van, aki a lélegeztető gép fogságából, boldogan.
Van, aki dühösen készíti az iskolai holmikat, és lesz, aki ma virágot visz a gyermeke sírjára.
Lesz, aki ma is kiviszi a kertbe a magatehetetlen gyermekét, hogy megmutassa neki a világot, és lesz, aki ma is megüti a sajátját, mert ugrál az ágyon.
Lesz, aki ma hagyja el a párját, és lesz, aki egy életre mondja ki az igent.
Lesz, aki rájön, hogy nagyot hibázott, és bocsánatot kér, de lesz, aki most követ el hibát. Leszünk. Ezer élettel, milliónyi megélt pillanattal a szívünkben. Lettünk, mert lehetünk.
Talán fel kellene lélegeznünk, tisztán, és élnünk kellene.
Venni egy rohadt nagy levegőt, ami megtölti a lelkünket, kisepri a szennyet, és megtölti hittel.
Hittel és szándékkal. Hogy ma minden szebb lehet, ma másként is lehet.
Mert nincs mit veszteni. Élünk, majd meghalunk, egyszer.
De addig igaznak és bátornak lenni szent kötelesség.
(Todorovits Rea)
,,Kívánom, hogy sikerüljön ünnepi
állapotba hozni a lelkedet. Ma ez
nem könnyű, de meg kell tenned!
Másoknak is szüksége van a
fényedre."
" A második láng a REMÉNYSÉGED, hogy igenis, jön egy igazi, szebb világ. "
Müller Péter
"Mert mi az ami emlékként megmarad az emberben?!... Nem egy elszáradt virág, vagy egy megsárgult könyv... Hanem a szívben felejtett szeretet. Mert amíg élsz, ott dobban benned..."
(Nemes Andrea)
Az erős embert mindenki csodálja. Folyton azt hallja, milyen jó, hogy ilyen erős, hogy ennyit kibír, hogy nem roppan össze az élet súlya alatt. Az erős pedig csendesen mosolyog, van, amikor megvonja a vállát, és továbbmegy. Mert erősnek lenni fájdalmas. Az erőt mindig megelőzte a gyengeség, amikor kifordult a négy sarkából a világ, amikor érezte, nincs tovább. Amikor kihagy a szív ezer meg egy ütemet, amikor már annyira fáj, hogy nincsenek könnyek, és nincs vigasz. Az erős nem azért rendíthetetlen, mert azzá született. Dehogy. Az erős ember megjárta a poklot, átélte élete legnagyobb fájdalmát, feladott már ezernyi reményt, és tudja, legyen bármennyire rossz, legyen bármennyire nehéz, az élet megy tovább. Így hát nap, mint nap felszedi élete összetört darabjait, összerakja, és megy tovább. Mert tudja, hogy valahol mindig van egy út, ami az övé, amit járva talán ismét önmagára talál. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis
Nem elhinned, tudnod kell, hogy erős vagy. Erősebb bárkinél. Nem elhinned, tudnod kell, mindent kibírsz. Hozzon ez élet bármit, ki fogod bírni. Nem elhinned, tudnod kell, hogy az út, amin jársz, a tiéd. Akadályokkal van tele, és bizony bele is sétálsz majd jó néhányba, de Tiéd az út, vezessen bárhová. Nem elhinned, tudnod kell, hogy értékes vagy. A piszok, ami rajtad van, csak az idő rakta rád, de alatta ragyogsz, minden elmúlt nappal egyre fényesebben. Nem elhinned, tudnod kell, hogy a rossz után a jó érkezik, hiszen ilyen ez a körforgás. Nem elhinned, tudnod kell, hogy szerethető vagy, megalkuvások és játszmák nélkül, mert egyedi vagy és a világ kevesebb lenne nélküled. Nem elhinned, tudnod kell, hogy nem vagy véletlen. Az életnek, a sorsnak, a mai napnak és a holnapnak terve és szüksége van rád! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis
"Soha ne hidd, hogy elvesztegetted az életed. Soha nem fogod megtudni, milyen életeket érintettél, milyen ajtókat nyitottál meg, milyen vigaszt adtál. Egy apró figyelmes kedvesség. Egy szó, egy mosoly talán örökre megváltoztatta valakinek az életet. A jó sosem veszett el."
(Csercsa Ferenc Junior)
"Tudod, milyen érzés végtelenül fáradtnak érezni magad?
Ami miatt nem akarsz többé vezetni, hajolni, eltakarítani mások mocskát, másokra gondolni és senki nem gondol rád
Tudod, milyen érzés ez?
Tudod, mit veszel észre, amikor fel akarod adni, elengedni, kikapcsolni, pihenni, meghalni, még ha csak egy kis időre is?
Tudod, mit jelent az, ha nincs erőd elmondani önmagadnak
lehet, hogy késő, túl késő, újrakezdeni?
Tudod mit jelent az, hogy nem tudsz pihenni, mert túl fáradt vagy?
Tudod mit jelent csak egy ágyat, egy párnát kívánni, hogy lehunyd a szemed és elaludj nemcsak a tested, de a gondolataid is?
Tudod, mit jelent fáradtnak, nagyon fáradtnak, annyira fáradtnak lenni, hogy pihenni sem tudsz?"
"Úgy kell most berendezni a lelkünket a közelgő hideg télre, mint az otthonunkat. Ki kell takarítani a koszt belőle, időről időre, be kell gyújtani, hogy ne fázzunk. Legyen a lelkedben egy kis zug, ami csak a tied, ahol meg lehet pihenni és szeretni lehet az életet egy hűvös estén. Zárd be a lelked ajtaját is, ne engedd be aki gyanús, aki meglophat, az álmokat, vágyakat rablóktól védd meg lelked otthonát. De engedd be, ki szeretettel lépi át házad küszöbét, lásd vendégül és öleld meg, ha búcsúzik. Tartalékolj a télre éléskamrádban nyugalmat, békét, csendességet, vidámságot kis színes befőttes üvegekben. Szelektálj. Dobáld ki végre a sok régi kacatot, a sérelmeket, a bánatot, húzd ki a rozsdás szögeket lelked falából. Legyen helye az újnak, az érkező szépségeknek. Táplálékod legyen egy jó könyv, egy zene, bármi, ami által több leszel.
Legyen a lelked egy olyan hely, ahova jó lesz hazatérni fáradtan, átfázva. Készítsd el úgy lelked otthonát, hogy szeress ott élni, legyen számodra menedék bármit is hoznak a borongós napok."
(Lőrinczi Emese)
Egy idő után a fájdalom már nem ragaszkodik az évfordulókhoz. Nem pont a halála, a temetése vagy a születése napján ránt magával, hanem a legváratlanabb pillanatokban. Egy különös, vagy épp egy megnyugtató álom, egy film, amit együtt néztünk, egy hangulat, ami hozzá köthető..
Megváltoznak az ünnepek és velük a hétköznapok, szétszéled a család, meghal az otthon is, és végtére is semmi nem lesz többé ugyanolyan, mint a halála előtt volt.
Amit nem lehet megszokni, azok a hiányzó ölelések. A megválaszolatlan kérdések. A feltételezések. A vajonok. A volnák. Az el nem készült közös fotók. Az elmaradt videók. A meg nem ejtett beszélgetések..
Amit nem lehet megszokni, az a bárcsak.
A bárcsak itt lennél.
"Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan."
Vannak pillanatok, amikor erősebb a hiány. Ilyen ez most is. Ismét vasmarokkal szorítja a szívünket az emlékezés. Emlékezés az életre. Mert igazán ez az, ami valóban fáj. Nem a halál megszületése, hanem az élet elmúlása, és minden, ami ezzel együtt múlt vele. A mosoly, a csók, az ölelés, az illat, az érintés, a hang hiánya. A nevetésé, amit akkor öröknek hittünk, bele sem gondolva, hogy elmúlhat! Mert természetesnek vettük, mert eszünkbe sem jutott, hogy vége is lehet. De tudod mit halál? Én nem emlékezem rád, letöröllek a szívem rejtett zugából, és az életre emlékezem. Az Életre, amit ismerhettem, aminek része lehettem. A pillanatra, amit átélhettem, az ölelésre, a mosolyra, magára a végtelenre. Arra, amit a Lélektől kaptam, Tőle, aki a mindent adta nekem. Nem. Számomra nem létezik halottak napja. Számomra az élet napja jön. Az életé, amit megélhettem, aminek a része voltam, általa. A testet vetted el, de az emlék itt maradt velem. És tudod mit halál? A lélek is velem maradt, kitörölhetetlenül! Hiába jöttél, hiába taroltad le a lelkem legszebb virágát, egy valamivel sosem számolsz. Hogy az élet, a pillanat mindennél erősebb. Az, amit szeretve éltünk meg benne. Tudod halál, mindig vesztes maradsz! Az élet, az emlék, a szeretet örök vesztese! (Todorovits Rea)
Az arcom nyomokban szépséget tartalmaz. A szívem szerelmet.
"Tudod, mi a két legnehezebb dolog az életben?
Elfogadni mindent, amit az élet ad és elengedni mindent, amit elvesz."
(Robert Lawson)
Kik elmentek
Mind, akik elmentek, kik vissza sosem jönnek,
itt hagyták szívüket, s néhány kihullt könnyet,
mely szemeinkben csillan, mikor arra gondolunk,
Kik elmentek végleg, már vissza sosem térnek,
ám emlékük akkor is éppúgy bennünk élnek,
hiszen minden együtt töltött év, nap vagy akár perc,
örök időt nyert a szívben odabent.
Kun Magdolna
"Egy pillanat alatt véget érhet az életünk. Ehhez azonban még csak betegnek sem kell lennünk. Elég csupán, hogy reggel még felkelünk, aztán boldog, vagy éppen bosszankodós hangulatban napközben is még létezünk, majd egy szempillantás alatt estére megáll a dobogásában a szívünk, és már csak azon kapjuk magunkat, hogy a mennyországban leszünk. Na, ezért nem szabad tétlenkednünk! Hiszen az életet azért kaptuk, hogy, ahogy szeretnénk, úgy kell benne élnünk. Annyi minden van, amire vágyunk! Nem szabad hát vele várnunk! Csinálni kell! Mindent! Merni kell élni! Amit akarunk, csináljuk meg! Amire vágyunk, próbáljuk ki! Amit megkívánunk, együk meg! Amiről annyit álmodozunk, váltsuk valóra! Amit szeretnénk, azt vegyük meg! Amit viszont nem szeretnénk, azt ne tegyük meg! Nem szabad várnunk semmivel! Legyünk kicsit bolondok, és igen is merjünk hülyéskedni, viccelődni, nagyokat szeretkezni, csókolózni, nevetni, világot látni, szabadnak lenni, őszintének lenni, szerelmesnek lenni, kicsit őrültnek lenni és valami lehetetlennek tűnő dolgot tenni! Nincs mire várnunk, hiszen meg van számlálva minden napunk! Senki nem tudhatja előre, hogy mikor éli élete utolsó napját, ezért kell hát kihasználnunk az ajándékba kapott életünk minden egyes, értékes pillanatát!"
"Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha."
(Szabó Magda)
A kemény munkád minden munkanélküli álma;
Engedetlen gyermeked minden gyermektelen álma;
Kis házad minden hajléktalan álma;
A kis tőkéd minden hitelfelvevő álma;
A rossz egészséged minden gyógyíthatatlan beteg álma.
A lelki békéd, a nyugodt alvásod, a megfizethető ételed minden küzdelmes ország álma.
Az embernek tehát értékelnie kell mindent, amije van.
Senki sem tudja, mi lesz vele holnap
“Marika néni a szomszéd lépcsőházban lakik. Különleges képessége van. Marika néni elégedett. Marika néni mindig mosolyog, és mindig megkérdezi, hogy vagyunk. Ez még nem lenne különleges, de meghallgatja a választ is. Még Málnát is meghallgatja, pedig az nem könnyű. Kedélyesen elbeszélget vele a pónikról és a cicákról. Megnézi az ovis rajzait.
Marika néni nem gazdag, szűkös a lakása, lapos a bevásárlószatyorja, és régi a tv-je.
Marika néni mégis elégedett.
Nem panaszkodik a boltban a kiszolgálásra, nem sokallja a villanyszámlát, nem szidja az újságkihordót.
Marika néninek van egy fia, egy menye, meg három lányunokája. Gyakran meglátogatják hétvégenként, még hétköznap is be-benéz hozzá valamelyik. Nem unják az idős hölgyet, mert nem oktatja ki őket. Meghallgatja a történeteiket, megeteti őket egy kis levessel, megdicséri a ruhájukat. Felvarrja a leszakadt gombot, megfoltozza a kilyukadt nadrágzsebet.
Vannak barátnői is, és nem a temetőbe járnak együtt, hanem felülnek egy buszra, kicsit utazgatnak. Kinéznek valami érdekes célpontot, vagy csak egyszerűen elmennek a végállomásra, megisznak egy kávét, és visszajönnek. Máskor akció-körutat szerveznek, ami abból áll, hogy körbejárják a boltokat, és levadásszák az akciós lisztet, olajat, fokhagymát, aztán összejönnek és főznek. Ebéd után kártyáznak.
Ha épp nem jönnek a csajok, akkor leül egy padra, és várja, hogy jöjjön valaki, akivel beszélgethet. Ha megunja, kis zacskóba szemetet szed a parkban. De ezt sem azzal a „mindenki kapja be, aki eldobálta” ábrázattal, hanem könnyeden, csak hogy rend legyen.
Kérdezem, hogy csinálja. Azt mondja, sokat megélt már. Bujkáltak a háború idején, éheztek az ötvenes években, nehezen boldogultak később is, de az apja mindig arra tanította, hogy azt nézze, ami van, és ne azt, ami nincs. Azt mondja, ilyen jó világ még soha nem volt, mint most. Nem érti, hogy miért sírnak az emberek. Nem potyog az égből bomba, van ennivaló, bemész a turiba, és felöltözhetsz, mint egy dáma. Ha templomba akarsz menni, mehetsz, ha külföldön él a testvéred, meglátogathatod. Minden nap van a tv-ben adás. És mégis mindenki sír.
Ha öreg leszek, én is Marika néni szeretnék lenni.”
(Sinkó Melinda)
Eljön a nap amikor....
Többé már nem lesznek kis térdecskék és kezecskék az ágyadban, akik átveszik a helyed, lökdösnek téged és nem hagynak aludni úgy visítanak hajnali 2 kor. Egy nap már nem lesznek kis lábak, nyafogó hangocskák, amik felébresztenek, hogy játsszunk velük, miközben mi még pihenni szeretnénk. Egy nap már nem leszünk kiborulva attól, hogy mindenütt cipőket, játékokat szedünk össze utánuk morogva, vagy 100 x elmondani, moss fogat, tanulj, legyél jó.... Eljön a nap, amikor a kis csemetéknek a visító zaja többé nem tölti be a házat. Egy nap, nem fogod már azt hallani, hogy ölelj meg anya, vagy simogasd a hátam, vagy mesélj még, vagy bújj hozzám egy kicsit, mert félek.... Kínos csend ült az otthonunkra, üres lett a ház. Már csak az emlékek idézik fel bennünk, hogy valaha milyen szép is volt amikor ők kicsik voltak. Emlékezz, hogy eljött ez a nap és mindez már nagyon hiányozik.
Szeretni akkor, amikor fáj, menni, amikor nem tudod merre vezet az út, odaállni ahol senki nem áll, megtenni azt, amit senki nem mer. Megálmodni és valóra váltani a lehetetlent, üvölteni, sírni, teli torokból könnyekkel hangosan nevetni, térdre rogyni, felnézni az égre, hinni, amikor senki nem teszi már, ölelni, szeretni, elmondani, elindulni, meg nem állni, ha kell a tömeggel szembe menni, hinni, merni, bízni, küzdeni, néha csalódni, majd felállni, békét kötni, nem várni, hálát adni. Ebből áll. Ebből állunk. És ez így van jól. (Todorovits Rea)
"Hogy is van az a mondás? Bottal és kővel árthatsz nekem, de a szavak leperegnek rólam. Bárki is találta ki, fogalma sincs arról, mekkora ereje van a szavaknak. Mélyebbre vághatnak, mint bármely kés, nagyobbat üthetnek, mint bárki ökle, olyan részeidet érinthetik, amelyet fizikai erővel soha nem érhetnek el és vannak olyan sebeket ejtő szavak, amelyek soha nem gyógyulnak be, mert akárhányszor a fejedhez vágják, megbélyegeznek vele, és a seb újból felfakad. Olyan, akár egy korbács, minden egyes alkalommal megsebez, amíg úgy nem érzed, hogy a csontodról is lehántja a húst, de a világ nem lát rajtad sérüléseket, ezért azt hiszik, semmi bajod, miközben belül minden egyes alkalommal meghalsz."
Laurell Kaye Hamilton
* HA ÚJRAKEZDHETNÉM *
Betegen az ágyban maradnék, ahelyett, hogy azt gondolom, hogy a világ összeomlik, ha aznap nem megyek dolgozni.
Meggyújtanám a rózsaszínű, virág alakúra faragott gyertyát, mielőtt kihasználatlanul szétolvad a polcon.
Kevesebbet mondanék és többet hallgatnék.
Meghívnám a barátaimat vacsorára, még akkor is, ha a szőnyegem foltos vagy a kanapém fakó.
A nappaliban popcornt ennék és sokkal kevésbé aggódnék a kosz miatt, amikor valaki be akarja gyújtani a kandallót.
Jobban figyelnék az apám fiatalkori történeteire.
Több felelősséget osztanék meg a férjemmel.
Kevesebbet nevetnék és sírnék a tévé előtt, és többet az életet figyelve.
A fűre ülnék, még akkor is, ha a ruhám foltos lenne tőle.
Amikor a gyerekeim belém csimpaszkodnak, soha nem mondanám:
′′Később. Most menj, mosd meg a kezed a vacsorához." "Később, késésben vagyunk."
Viszont több lenne ebből: "Szeretlek." "Te vagy az én világom." "Sajnálom." "Köszönöm."
Sok "Menjünk sétálni". "Csodálatos vagy".
De mindennél jobban, ha lenne még egy esélyem, minden másodpercet, minden percet, minden órát kihasználnék... Mindenre, mindenkire odafigyelnék, előítéletek nélkül, ítélkezés nélkül élnék intenzíven, szeretve magamat, tisztelve magamat, értéket adva minden lénynek és lehetőségnek, amit Isten ad nekem.
Ne aggódj, ne foglalkozz jelentéktelen dolgokkal.
Ne tulajdoníts jelentőséget annak, hogy ki nem kedvel téged, kinek van több pénze, vagy ki mit csinál.
Ehelyett értékeld és becsüld meg a kapcsolataidat azokkal, akik szeretnek téged, szüleiddel, gyermekeiddel, unokáiddal, házastársaddal, lelki barátaiddal, családoddal. Azok, akik mindig veled vannak.
Az élet egy pillanat. Bármikor és bárhol kicsúszhat a kezeink közül.
Szöveg: MotiWoman
Ugyanaz az Út
Ugyanaz az Út, csak más lett a táj,
ami egykor égetett, mára már nem fáj.
Más lett a zsivaj is, más lett a szív,
elmélyülten hallgatom, ami magához hív.
Még mindig hiszem, hogy jó úton járok,
bár kevesebben lettek az igaz barátok,
mégis érzem, hogy minden rendben van,
könnyű békességgel fürdetem magam.
Ki köröttem áll, abban nincsen kétség,
nincsen zavaró szó, amitől elmenekülnék.
Szemeikből a lelkük visszamosolyog,
jó helyen állok itt, jó úton vagyok.
Ugyanaz az Út, de más szelek fújnak
utat engedek magamban valami újnak.
Valami újnak, ami hozzám tehet,
de az aki voltam, abból el nem vehet.
Hát jöjjön, aminek jönnie kell
elindulok lassan lehunyt szemekkel.
Vezet a „bent", amit fentről küldtek,
hogy itt lent ezt találjam meg.
Ezt, amit egykoron elvesztettem,
mert elhibázta az előző életem.
S, ha meglesz, mert meglesz; Fogom.
Mint egyetlen kincsemet úgy vigyázom...
.PappÁdám
néha egyetlen ember hiányától üressé válik az egész világ
"Valahogy el kell engedni a régit. Tudom volt benne számtalan könny és nevetés. Temettünk és kereszteltünk, sírtunk, és volt, amikor könnyek között baromira nevettünk. Voltak barátok, és váltak ismeretlen ismerőssé, s talán reméljük, hogy majd a mostani igaz barátra lel általunk. El kell engedünk, mert elmúlt. Le kell vonni a tanulságot, vállat vonni, vagy a keresztet magunkra venni, de menni kell tovább. Mert vár bennünket egy új év, új esély és hiszem ezernyi új csoda. És nem, nem az évnek kell jónak lennie, elég, ha benne az ember válik azzá. Jóvá."
(Todorovits Rea - Látom az Életed - TheA)
Különösen nagyon nehéz volt ez az év.
Talán az eddigi életem legnehezebb éve van mögöttem .....
Mögöttünk......
Nagyon nagy veszteségekkel.....nagyon sok örömmel és boldogsággal teletűzdelve..... Rengeteg mélységgel és rengeteg magassággal megrakodva sokszor már azt sem tudtam hogy merre vagytok arccal ....
Azt gondolom hogy ez az év ismét megtanított arra hogy semmit sem szabad természetesnek ..... magától értetődőnek venni.....
Megtanított arra hogy az élet apró örömei jelentik a mindennapok forgatagában az igazi boldogságot ......
Megtanított értékelni a pillanat örömét......
Ez az év megmutatta hogy az ember tervez a Jóisten pedig rendezi a dolgokat ahogy szeretné mennyire nagyon valóságosná vált sokszor egyik pillanatról a másikra......
Mi pedig csak álltunk némán..... sokszor zokogva ..... sokszor dühöngve...... sokszor nevetve ..... Tehetetlenül.......
Valahogy.... ez az év olyan volt mintha a Jóisten tükröt tartott volna élénk és Nekünk tetszik vagy sem de bele kellett néznünk...... Akár többször is....
Valahogy ez az év a választások éve volt.....
Választanunk ...döntenünk kellett.....
Miérteket nem is keresve .....
Meg kellett tanulnunk újra hinni.....
Meg kellett tanulnunk újra remélni .....
Meg kellett tanulnom újra az ima erejét.
Nem .
Nem a templomban elhadart bemagoltat.
Nem.
Nem azt.
Hanem azt a másikat amit csendben legbelül sírva zokogva mond el az ember az egyszerű szavak nyelvén .....
A Jóistenhez.
Ám........ az esztendő legvégén mit is kívánhat az ember......
Kívánom hogy a 2
22. év hozzon Mindenkinek Jó Egészségét. Hitet. Szeretetet. Békességet. Boldogságot. Megértést. Jókedvet. Beteljesült Álmokat.
22. év hozzon Mindenkinek Jó Egészségét. Hitet. Szeretetet. Békességet. Boldogságot. Megértést. Jókedvet. Beteljesült Álmokat.Kívánom hogy legyen olyan az Új Év amilyennek Ti szeretnétek! 
/ Császár Annamária. /
"Meg kell tanulni újra egymásra figyelni, őszintének lenni. Meg kell tanulni újra, hogy a gyűlölködés nem vezet semmi jóra és visszaszáll arra, aki adja. Hogy a mosolyokban annyi béke van és szelídség. Meg kell tanulni újra csendben lenni,elvonulni, önmagunkra időt szakítani, lehetőleg többet. Meg kell tanulni újra a szeretet nyelvét, az ölelést, a beszélgetést. Meg kell tanulni tisztán szeretni. Meg kell tanulni újra élni..."
(Papp Ádám)
"Állj meg és hallgasd a lelked csendjét. Pihenj. Élj. Érezd az otthon illatát. Csak a pillanat a tied, s tán lábad alatt a föld, min állsz. Ne siess, ne rohanj, ne fürkészd a messzit, a távolit, hova nem lát el szemed. Életed célja nem a következő perc. Ha szíved csordultig tele a jelen pillanat örömével, a következő gondoskodik majd magáról. Te vagy az út és az utazó. Te vagy az alkotó és az alkotás. A múló idő és a jövendő. Benned minden mi voltál, s bár hitetlen vagy néha, de benned az is, mi lenni vágysz. Állj meg. Pihenj és élj!
Élj ott és akkor, ahol épp vagy, úgy, ahogyan vagy. Tökéletlenül, sebzetten, fáradtan. Emberien."
(Lőrinczi Emese)
Karácsonyi ajándékként kérj mindenből eleget. Elég időt arra, hogy szerethess, elmondhasd és megtehesd. Elég erőt, hogy túléld a túlélhetetlent. Elég hitet, hogy akkor is reményt láss, amikor már mindenhol elveszett. Elég ölelést, mely a szíved életben tartja. Elég csodát a szürkeségbe, fáradt éjszakába a reggel igazságát. Elég mosolyt, csókot és szerelmet. Életet. Eleget.
(Todorovits Rea)
Az első tánc ma a hit lángja. Hinni. Amikor hiszed, lesz alkalom meggyújtani majd mind a négyet. Lesz erőd átvészelni azt, ami most oly nehéznek tűnik. Amikor hiszed lesz erőd túllépni, átlépni vagy meglépni azt, amit a holnap tartogat. Hiszed, hogy van erő még a szíved mélyén, és nem hagy magadra, ha úgy érzed majd, nem megy tovább. Hinni, hogy ami ma fáj, majd leplet terít rá az éj, és holnap végre mosollyal ébredsz. Hinni abban, hogy van út, van esély, van még lépés, számtalan, a boldogság felé. Hinni abban, hogy egyszer majd benned is hisznek, annyira, mint te magadban. Hogy az út, amire rálépsz jó irányba visz majd. Hinni. A szerelemben, a magány édes csendjében, a zajban, a kacajban, vagy egyetlen hópihében, a fahéj illatú mézeskalács boldogságban, Istenben, a holnapban, vagy a pillanatban, de leginkább önmagadban. Máskülönben elvesztél. (Todorovits Rea)
csak azt akarom hogy tudd, nem baj ha időnként nincs jól az ember...