Vannak pillanatok, amikor erősebb a hiány. Ilyen ez most is. Ismét vasmarokkal szorítja a szívünket az emlékezés. Emlékezés az életre. Mert igazán ez az, ami valóban fáj. Nem a halál megszületése, hanem az élet elmúlása, és minden, ami ezzel együtt múlt vele. A mosoly, a csók, az ölelés, az illat, az érintés, a hang hiánya. A nevetésé, amit akkor öröknek hittünk, bele sem gondolva, hogy elmúlhat! Mert természetesnek vettük, mert eszünkbe sem jutott, hogy vége is lehet. De tudod mit halál? Én nem emlékezem rád, letöröllek a szívem rejtett zugából, és az életre emlékezem. Az Életre, amit ismerhettem, aminek része lehettem. A pillanatra, amit átélhettem, az ölelésre, a mosolyra, magára a végtelenre. Arra, amit a Lélektől kaptam, Tőle, aki a mindent adta nekem. Nem. Számomra nem létezik halottak napja. Számomra az élet napja jön. Az életé, amit megélhettem, aminek a része voltam, általa. A testet vetted el, de az emlék itt maradt velem. És tudod mit halál? A lélek is velem maradt, kitörölhetetlenül! Hiába jöttél, hiába taroltad le a lelkem legszebb virágát, egy valamivel sosem számolsz. Hogy az élet, a pillanat mindennél erősebb. Az, amit szeretve éltünk meg benne. Tudod halál, mindig vesztes maradsz! Az élet, az emlék, a szeretet örök vesztese! (Todorovits Rea)

Az arcom nyomokban szépséget tartalmaz. A szívem szerelmet.

"Egy pillanat alatt véget érhet az életünk. Ehhez azonban még csak betegnek sem kell lennünk. Elég csupán, hogy reggel még felkelünk, aztán boldog, vagy éppen bosszankodós hangulatban napközben is még létezünk, majd egy szempillantás alatt estére megáll a dobogásában a szívünk, és már csak azon kapjuk magunkat, hogy a mennyországban leszünk. Na, ezért nem szabad tétlenkednünk! Hiszen az életet azért kaptuk, hogy, ahogy szeretnénk, úgy kell benne élnünk. Annyi minden van, amire vágyunk! Nem szabad hát vele várnunk! Csinálni kell! Mindent! Merni kell élni! Amit akarunk, csináljuk meg! Amire vágyunk, próbáljuk ki! Amit megkívánunk, együk meg! Amiről annyit álmodozunk, váltsuk valóra! Amit szeretnénk, azt vegyük meg! Amit viszont nem szeretnénk, azt ne tegyük meg! Nem szabad várnunk semmivel! Legyünk kicsit bolondok, és igen is merjünk hülyéskedni, viccelődni, nagyokat szeretkezni, csókolózni, nevetni, világot látni, szabadnak lenni, őszintének lenni, szerelmesnek lenni, kicsit őrültnek lenni és valami lehetetlennek tűnő dolgot tenni! Nincs mire várnunk, hiszen meg van számlálva minden napunk! Senki nem tudhatja előre, hogy mikor éli élete utolsó napját, ezért kell hát kihasználnunk az ajándékba kapott életünk minden egyes, értékes pillanatát!"

Szeretni akkor, amikor fáj, menni, amikor nem tudod merre vezet az út, odaállni ahol senki nem áll, megtenni azt, amit senki nem mer. Megálmodni és valóra váltani a lehetetlent, üvölteni, sírni, teli torokból könnyekkel hangosan nevetni, térdre rogyni, felnézni az égre, hinni, amikor senki nem teszi már, ölelni, szeretni, elmondani, elindulni, meg nem állni, ha kell a tömeggel szembe menni, hinni, merni, bízni, küzdeni, néha csalódni, majd felállni, békét kötni, nem várni, hálát adni. Ebből áll. Ebből állunk. És ez így van jól. (Todorovits Rea)

néha egyetlen ember hiányától üressé válik az egész világ

Az első tánc ma a hit lángja. Hinni. Amikor hiszed, lesz alkalom meggyújtani majd mind a négyet. Lesz erőd átvészelni azt, ami most oly nehéznek tűnik. Amikor hiszed lesz erőd túllépni, átlépni vagy meglépni azt, amit a holnap tartogat. Hiszed, hogy van erő még a szíved mélyén, és nem hagy magadra, ha úgy érzed majd, nem megy tovább. Hinni, hogy ami ma fáj, majd leplet terít rá az éj, és holnap végre mosollyal ébredsz. Hinni abban, hogy van út, van esély, van még lépés, számtalan, a boldogság felé. Hinni abban, hogy egyszer majd benned is hisznek, annyira, mint te magadban. Hogy az út, amire rálépsz jó irányba visz majd. Hinni. A szerelemben, a magány édes csendjében, a zajban, a kacajban, vagy egyetlen hópihében, a fahéj illatú mézeskalács boldogságban, Istenben, a holnapban, vagy a pillanatban, de leginkább önmagadban. Máskülönben elvesztél. (Todorovits Rea)

"A szónak ereje van, az írásnak hatalma, a csendnek bölcsessége."

Szódából vodka lett.
Bicikliből autó.
Csókból szex.
Játékból munka. 

Emlékszel még, amikor a legmagasabb hely apa válla volt?
És anya volt a hős? 

Amikor a legnagyobb fájdalom amit éreztél az volt, hogy lehorzsoltad a térded, és a szeretteid ölelése gyógyír volt mindenre, és a búcsúzások is csak másnapig tartotta… 

És mi alig vártuk, hogy felnőjünk…

Részese vagyok az utolsó generációnak, akik az utcán tanultak meg játszani. Részese vagyok az első generációnak, akik megtanultak videójátékon játszani. Elsők és utolsók között vettünk fel zenét kazettára, kaptuk meg meséinket videón, megtanultunk lőni a tv-re a műanyag puskával, utaztunk még légzsák nélkül, nem volt több száz csatornánk, se mp3 lejátszónk, se facebook, se telefon, tudtuk mikor kell hazajönnünk és lefeküdni aludni. Mégis álombéli gyerekkorunk volt.

És hozzátenném, sosem kívántam volna szebbet.

"Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok..."...bár nem telt el úgy nap azóta sem, hogy ne szökött volna könny a szemebe miatta...érte...♥