Vágyom egy ölelésre . Egy olyan igazi minden bánatot és félelmet elfeledtető ölelésre . Amitől elmúlik minden rossz . Amitől újra érzem ,hogy élek . És én is szerethető vagyok . Amiben benne van a gyógyulás és a jövő ígérete ! Amitől újra érzem hogy nő vagyok , szeretnék megint gyönge és törékeny lenni . Csak 5 percre , nekem elég lenne egy életre !

Valahányszor azt hisszük, ismerjük a jövőt, még ha csak egy pillanatig is, az megváltozik. Néha a jövő pillanatok alatt teljesen megváltozik, és számunkra csak a következő lépés eldöntése marad. Dönthetünk a félelem mellett, hogy csak állunk ott, remegve, mozdulatlanul, a legrosszabbat feltételezve, ami történhet, vagy előrelépünk az ismeretlenbe azt feltételezve, hogy csodálatos lesz...
Grace klinika

Néha a fény kell…
Néha a sötétség. Néha a zaj, néha a csend. Néha a szavak, néha a pillantás. Néha a bántás, néha a simogatás. Néha a közelség, néha a távolság. Néha a végtelen magasság, néha a félelmetes mélység. Mindegyik kell. A maga idejében. Mert mindennek ideje van. Mert minden bennünk van. Minden Benned van, minden bennem van. Fény és sötétség, zaj és csend, bántás és simogatás, távolság és közelség, magasság és mélység. És igen. Mindez kell. Benned.
Te kellesz.
Csitáry-Hock Tamás

Várni......
Várni, de mire? Várni, de meddig? És vajon, érdemes-e?
Várod a csodát! Várod, hogy bekövetkezik, várod, hogy megtörtérténik veled is mind az, amit csak kívántál, szerettél volna! Hogy teljesül végre az álmod! A sötétségben keresed azt a pici fényt, amit reménysugárnak vélsz és kapaszkodsz bele! És amikor kialszik, kétségbe esve keresni kezdesz egy másikat! Belekapaszkodsz! Sokszor, egymás után! Két kézzel! Mert hiszel benne! Reménykedsz, és közben megy az idő! De nem törődsz vele! Most még nem! Viszont, amikor a sokadik reménysugár is kialszik, megkérdezed magadtól: Ez az egész csak délibáb volt? Vártál valamire sokáig, amiért talán nem is volt érdemes? Nem kaptad meg a csodát, nem történt meg mindaz, amit kívántál, szerettél volna!
Majd azt mondod: Vége! És nem vársz tovább!
Vártál........

Van olyan ajtó, amit érdemes végleg bezárnod. Nem büszkeségből, gyengeségből, vagy düh által vezérelve, hanem egyszerűen azért, mert az ajtó nem vezet sehová.

...történik minden. és a minden az olyan sok, hogy nem is tudom leírni. egyrészt, mert amikor minden történik az emberrel, akkor nem jut ideje az internet előtt ülni. meg aztán, amikor megtörténik a minden, azt úgy jó elrakni bent. nem írom ide, nem írom sehova se. nem akarom, nem merem, nem tudom. csak jó. de olykor megijeszt, hogy ez a minden történik. mert...mert nem is tudom... beszélni, beszélgetni olyan jól tudok, csacsogni, csevegni, bárkivel, intellektuálisan, bután...az megy. de mondani, sőt elmondani, kinyílni, magamból adni...na az nem megy. volt, hogy tudtam, adtam, sokat, mindent, pedig...nem kellett volna annyira. sokáig ketten voltam valakivel egyedül, és megszoktam a csendet...

Én úgy szeretlek téged, hogy belőled kihúznám a kést is ha kéred...

A holnap hídja

Ma már tudom– tőled, magamtól: tévedhető vagyok,
És mikor mellemet verve hirdetem utam: bolyongok.
Amikor bölcseleteket szónoklok az élet fényességéről,
Nem látok semmit a bennem dübörgő sötétségtől.

Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.

Amikor kijössz a viharból,

többé már nem leszel ugyanaz az ember.

És éppen ez a vihar lényege.

nem megbocsájtani nehéz...hanem továbblépni...

Bényei József: Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

"Öleld, amíg kéri! Hallgasd, amíg mondja! Szeresd, amíg hagyja! Mert olyan gyorsan eljön a pillanat, amikor elindul és Te már nem kísérheted el! Amikor már a saját útját járja, talán vissza sem pillantva rád! Rád, aki aggódva figyeled és csak remélni tudod, hogy nem téved el az úton..."

"Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk
vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette.
Átláthatóan.
Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást.
Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket egy láthatatlan szövedékkel. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett."

Minden csalódás kinyitja a szemet...és bezárja a szívet...

A Nagy Ő-vel lehet szárnyalni, repülni, lezuhanni és fölemelkedni, szédülten boldognak és boldogtalannak lenni. Megtapasztalhatod vele a csodát… De élni vele nem lehet… A kis Te közelebb van hozzád, mint az Ő. Karnyújtásnyira. Kézfogásnyira. Barátod. Sorstársad. Benne az a csoda, hogy hétköznapi csoda. Észre sem veszed, hogy az. Hogy ő a tiéd. És te az övé. Éltek, éltek, és mindenki csodálkozik, hogy sok év után még mindig együtt vagytok. Fogjátok egymás kezét, miközben az űrben számos NAGY Ő repül a semmibe, magányosan, társtalanul, csalódva és álomtalanul.
/Müller Péter/

Aranyosi Ervin:
A szívek szabója

Élt egy szabómester, szíveket foltozott.
Hozzá a sok ember, sok-sok munkát hozott.
Mert a szép szívüket sok sérelem érte,
s bár a szabó bérét vastagon megkérte,
ki sem látszott sajnos, a temérdek munkából,
s a szabóműhelytől egy nap sem volt távol.
Nagyon unta pedig e monoton munkát.
Mindig csak ugyanaz! Hidd el, te is unnád!

Kíváncsi lett tehát, a szívet mi bántja,
mi okozza vesztét, mért romlik el pántja?
Hová lesz belőle a sok tiszta érzés,
mért ül ki színére megszakadás, vérzés.
Miért változik meg mesés dobbanása,
s amikor kiürül, a csend koppanása
mért okoz fájdalmat, úgy hogy belé szakad,
ez a sok fájdalom, vajon miből fakad?

Egy napon úgy döntött, utána jár végre,
miért fáj a sok szív, miért hullik vére.
Letette a munkát, bezárta a boltot,
s indult, hogy megnézze, a szív mért nem boldog.
Álruhában járta végig a világot,
feljegyezte sorban, amit útján látott.
Sok magányos szívvel hozta össze sorsa,
amiből hiányzott a szeretetmorzsa.

A hit, a bizalom elfogyott belőlük,
szeretetlenséget láthatott csak tőlük.
Haraggal és dühvel, méreggel bélelték,
nem csoda, párjukat sehogyan sem lelték.
Irigység és önzés, félsz uralta őket,
látott férfiakat, hitet vesztett nőket,
a szívük mélyéről, a szeretet hiányzott,
szomorúság, bánat mételye virágzott.

Mind a pénzt hajszolta, s jónak lenni féltek,
bezárták szívüket, s mind maguknak éltek.
Kedves ölelésben sohasem volt részük,
elromlott motorjuk, legfontosabb részük.
És a szabó tudta, szükségük van másra,
nem csak szívcserére, vagy kijavításra:
a sok embert inkább tanítani kéne,
a szeretet tudása mindükre ráférne.

Nem aludt éjszaka, s mit hozott a reggel?
Körülvette magát sok-sok kisgyerekkel.
Árva kis lelkeket fogadott magához,
és ekképpen kezdett újra a dolgához.
Minden megfoltozott szívhez járt egy gyermek,
aki akkor boldog, ha reá figyelnek.
Hitte hogy a jó szív csak azon fog múlni,
képes-e gazdája a gyermektől tanulni.

Mert a kisgyerekek tiszta szívvel élnek,
szeretetet adnak, ölelést cserélnek,
mosollyal, hálával gyógyítják a szívet,
tőlük lesz boldogabb, nyíltabb a tekintet.
És Ők nem csak adnak, szeretetet várnak!
Otthonban, és szívben meleget csinálnak.
Örömmel lelkedet szép fehérre festik,
s meggyógyul a szíved, ha figyelsz rá estig.

Mert, ha az emberek megtanulnak adni,
és begyógyult szívük képes befogadni,
mikor egész évben van öröm-ajándék,
s nem csak karácsonykor ébred fel a szándék,
akkor szív-szabóra soha nem lesz szükség,
szeretettel telve a szép szívek büszkék.
Végre, a jósággal telik meg világunk,
mikor egész évben csupa jót kívánunk!

"Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi se tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény. Szerencsés, akinek van valakije, akivel megoszthatja ezt az élményt."
Nora Roberts

És én szerencsés vagyok. Békés, egymásra figyelõs ünnepi pillanatokat ❤

Karácsony éjjelén eltűnik a bánat, ragyognak a szívek, akkor is ha fájnak.

Mikor csukódik be egy lélek?… zárkózottsága oly teljes, föltétlen, mint egy növényé, amely ösztönös készséggel és bonyolult értelemmel összecsukja valamilyen homályos veszélyérzetben kelyhét, szét lehet roncsolni, talán egyszerű érintéssel meg lehet semmisíteni, de önként nem adja már ide titkát…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban? Sétálni télen kigombolt kabátban, szalonnát szúrni fagyos ágra, nem vadászni nyúlra, fácánra. Koldus kezébe kenyeret nyomni, csábítók között hűnek maradni, házad kapuját kitárni, hadd jöjjön hozzád akárki. Kisgyerek könnyét letörölni, senkivel soha nem pörölni, dermedt verébért hajolni porka hóba, más baját sosem hozni szóba. Békét, nyugalmat, szépséget akarni, adni, adni, mindig csak adni. Tökéletesre lelni egy madár dalában… Lehet-e jónak lenni egy rossz világban? (Kálnay Adél)

Dilemma: "Még ha akarnék is menni, a napirendem nem engedi meg!
4 óra: Sajnálni magamat!
4:30: Semmiben merengés!
5 óra: Megoldás az éhínségre! – Tartsd titokban!
5:30: Aerobic!
6:30: Vacsora Velem! – Ezt nem mondhatom le megint!
7 óra: Küszködés az önutálattal!
Tele vagyok! Persze, ha áttenném 9-re az önutálatot, akkor még időben ágyba kerülnék, hogy bámuljam a plafont és lassan beleőrüljek… Na de mit vegyek fel?"...

Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Mindenesetre nyugtat, hogy a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckèket...!
Oravecz Nòra